Tudom-tudom, már a Thor: Ragnarok a menő (azt ma nézem, sőt mire ezt olvassátok, már épp nézem vagy láttam is), de mivel erről a filmről még egy szót sem írtam itt, gondoltam a kontinuitás kedvéért összeröffentek pár sort.
Tulajdonképpen azért nem született róla eddig kritika tőlem, mert annyira nem jött be Pókember története, hogy időt szánjak rá. Eleve nem csípem a manuszt, a Sam Raimi-féle trilógiából szerintem csak a második rész értékelhető, a Csodálatos-duó meg minden, csak nem csodálatos. Az első annyira nem jött be, hogy egyszerűen semmit sem tudnék felidézni belőle, a második meg már nem is érdekelt.
A Spider-Man: Homecomingra részint muszájból, részint kíváncsiságból ültem be. Muszáj volt, mert mégis csak MCU film, én meg azt szeressem, nehogy már ne csodáljam meg moziban. És kíváncsiság, mert a Captain America: Civil Warban kifejezetten bírtam az ezúttal Tom Holland által életre keltett Pókit, így az önálló filmjét sem akartam kihagyni.
Az érzés vegyes volt a végén. Egyrészt, tetszett, hogy Pókember nem a galaxist, vagy szerencsés esetben csak a Földet elpusztítani vagy meghódítani kívánó, üres gonosz ellen harcolt, hanem csak egy fickó ellen, aki a családját szerette volna eltartani. Adrian Toomes, ha nem is az MCU legeredetibb, de az egyik leghihetőbb negatív figurája, akit ráadásul Michael Keaton remekül formál meg. Emellett az akciók szokás szerint jól működtek, a poénok is a helyükön voltak többségében.