Tudom-tudom, már a Thor: Ragnarok a menő (azt ma nézem, sőt mire ezt olvassátok, már épp nézem vagy láttam is), de mivel erről a filmről még egy szót sem írtam itt, gondoltam a kontinuitás kedvéért összeröffentek pár sort.
Tulajdonképpen azért nem született róla eddig kritika tőlem, mert annyira nem jött be Pókember története, hogy időt szánjak rá. Eleve nem csípem a manuszt, a Sam Raimi-féle trilógiából szerintem csak a második rész értékelhető, a Csodálatos-duó meg minden, csak nem csodálatos. Az első annyira nem jött be, hogy egyszerűen semmit sem tudnék felidézni belőle, a második meg már nem is érdekelt.
A Spider-Man: Homecomingra részint muszájból, részint kíváncsiságból ültem be. Muszáj volt, mert mégis csak MCU film, én meg azt szeressem, nehogy már ne csodáljam meg moziban. És kíváncsiság, mert a Captain America: Civil Warban kifejezetten bírtam az ezúttal Tom Holland által életre keltett Pókit, így az önálló filmjét sem akartam kihagyni.
Az érzés vegyes volt a végén. Egyrészt, tetszett, hogy Pókember nem a galaxist, vagy szerencsés esetben csak a Földet elpusztítani vagy meghódítani kívánó, üres gonosz ellen harcolt, hanem csak egy fickó ellen, aki a családját szerette volna eltartani. Adrian Toomes, ha nem is az MCU legeredetibb, de az egyik leghihetőbb negatív figurája, akit ráadásul Michael Keaton remekül formál meg. Emellett az akciók szokás szerint jól működtek, a poénok is a helyükön voltak többségében.
Ami nagyon nem jött be, az Peter Parker magánéletének egyik szeglete. A May nénihez (Marisa Tomei) és Tony Starkhoz fűződő viszonyát ecsetelő részek voltak számomra a film legjobb pillanatai, ugyanakkor bármi, ami Parker szerelmi életéhez, az iskolához vagy a haverjához, Nedhez (Jacob Batalon) kötődött, attól a falat tudtam volna kaparni. Unalmas, tipikus gimis sorozatok sablonjai jelentek meg, érdekesség annyi volt bennük, mint egy pohár vízben. És sajnos sokáig húzták ezzel az időt, nem érezték, mennyire kínos. A szerelmi élet alól kivétel, amikor kiderült, ki az "apósjelölt". Az azért szép fordulat volt, el kell ismernem.
És azt hiszem ennyi elég is lesz a Spider-Man: Homecomingból, mert tényleg nem jött be, így sokat nem is tudnék írni róla, fröcsögni meg nem akarok. Vannak jó pillanatai, Holland még mindig a legjobb színész, aki felvette a pók hacukát (Tobey Maguire-t kifejezetten utáltam, Andrew Garfield meg számomra olyan semmilyen volt). Tetszett Stark integrálása a sztoriba, különösen a vége, ahol megjelent „tudjukki”. Kifejezetten bejött Toomes karaktere, ugyanakkor túlságosan fárasztóak és frusztrálóak Peter iskolás pillanatai.
A Pókember-filmek közül ez tetszett a legjobban, ugyanakkor az MCU-filmek közül talán csak a The Incredible Hulk-nál tetszik jobban. Bár lehet itt is kicsit feljebb sorolom majd egy második megtekintés után, mint az Ant-Mant vagy az Avengers: Age of Ultront, azok jobban bejöttek második nekifutásra, de azt sem tudom, mikor lesz ingerenciám újranézni a Spider-Mant. Most már a darálás sem egyszerű, elvégre tizenhat film van. Azaz, tizenhét, megyek is megnézni azt.
- Erősség: jó akciók, szerethető humor, hihető gonosz, Tony Stark
- Gyengeség: remélem mihamarább végez az iskolában Parker
- SEBESSÉGI FOKOZAT: 6/10
