Lightspeed 3.0

"Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét." - by Thomas Huxley

Alien idővonal 2. – Idegen életjelek

2017. május 19. 19:12 - Dzséjt

alien_isolation_image.jpegA neten szerteszét már fellelhető mindenféle zanzásított idővonal az Alien-univerzumról, amik sajnos csak a filmekre koncentrálnak, miközben akárcsak a Star Wars vagy a Star Trek, ez a világ is már jóval túlmutat azon a mozivásznon. Úgyhogy a fejembe vettem, hogy összeállítok egy teljes időrendet. Kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) megszakításokkal egy négyéves munka eredménye az a több részes anyag, ami az egész Alien-univerzum időrendjét próbálja meg bemutatni, a kanonizált információk alapján.

Az első rész, az Út a Prometheusig ide kattintva érhető el, most pedig azokat az eseményeket foglaltam időrendbe, amik a Prometheus és az Aliens között történtek, és amikbe természetesen már olyan információk is belefoglaltatnak, amik az Alien3-hoz köthetőek. Lássunk is neki.

Fontos még tudni, hogy ez a szakasz az Alien: Covenatot is tartalmazza, így aki még nem látta, ugorja át azt a szakaszt (külön jelzem).

alien_queen_logo.jpg

2089.
– Elizabeth Shaw és Charlie Halloway a Skye-szigeten rálel a Mérnökök nyomára.
– Shaw és Halloway felkeresik Weylandot, és megkérik, hogy finanszírozza az expedíciójukat az LV-223-ra. A Weyland Társaság egy billió dollárt fektet a Prometheus-projektbe.
– Május 5: A világ úgy értesül, hogy Sir Peter Weyland meghalt a Marson. Valójában kriosztázisba került, hogy az USCSS Prometheusszal eljusson az LV-223-ra, remélve, hogy a Mérnökök megmenthetik az életét.

2090. június
Elkészül a Prometheus-projektben részt vevő David 8.

2091.
– A Prometheust bejegyzik, mint az Egyesült Államok kereskedelmi hajóját.
– A Prometheus elindul az LV-223 felé.

2092. január 7.
Megszületik Ellen Ripley a Holdon, az Olympia kolónián.

2093. december 25-től 2094. január 1-ig
A USCSS Prometheus eléri az LV-223-at. A legénység rátalál a Mérnökök templomára (feltételezhetően katonai laborjára) és felfedezik az A0-3959x.91–15-ös „fekete kemikáliát”, ami megfertőzi a legénység egyes tagjait és a DNS-üket módosítva szörnyeteggé alakítja őket. Találnak egy élő Mérnököt is, de az ellenségesen lép fel ellenük. Janek kapitány, hogy megállítsa a Földet megtámadni készülő lényt, a Prometheust ütközőpályára állítja a Mérnök hajóval. Elizabeth Shaw és a meghibásodott David 8 androidon kívül az expedíció minden tagja életét veszti. Shaw egy Mérnök űrhajón elhagyja az LV-223-at, hogy eljusson az idegenek anyabolygójára.

INNENTŐL AZ ALIEN: COVENANT TÖRTÉNÉSEI KÖVETKEZNEK, AMIK SPOILERESEK. AKI MÉG NEM LÁTTA A FILMET ÉS SZERETNE A MOZIBAN SZEMBESÜLNI A FONTOS DOLGOKKAL, EZT A SZAKASZT UGORJA ÁT! (A VIDEÓKAT ÉRDEMES MEGNÉZNI, AZOK A FILM HIVATALOS ELŐZMÉNYEI, KIEGÉSZÍTŐI.)

2094.
Shaw megjavítja Davidet, majd hibernálja magát, mert az android azt hazudja, hogy nem tudni, mikor érkeznek meg a Mérnökök bolygójára. Nem sokkal ezután célt érnek. David beveti a Mérnökök városa ellen az LV-223-on felfedezett fekete kemikáliát, majd leszáll a hajóval. Megöli Shaw-t, és kísérletezni kezd vele, a bolygó eltorzult élővilágával valamint a fekete kemikáliával, hogy megalkothassa a tökéletes organizmust.

2094 és 2104 között ((időben nem meghatározott események a Prometheus és az Alien: Covenant között)
A USCSS Covenant elindul az Origae-6 felé, fedélzetén több mint 2000 telepessel.

AZ ALIEN: COVENANT ESEMÉNYEIT ECSETELŐ RÉSZ ITT VÉGET ÉRT.

2095.
Megkezdődik a Zeta Reticuli szektorban lévő KG348 körül keringő Szevasztopol szabad űrkikötő építése. A kivitelező a Lorenz SysTech, a tulajdonos a GeoFund Investor.

2098. január 20.
Megszületik Catherine Foster.

2099.
A Weyland Társaság agresszív módon felvásárolja egyik legnagyobb riválisát, a Yutani Társaságot, így megszületik a Weyland-Yutani Társaság.

2101.
– A Nemzetbiztonsági Törvény értelmében az Egyesült Államok létrehozza az Egyesül Államok Gyarmatügyi Tengerészgyalogságát. (United States Colonial Marine Corps.: az Egyesült Államok Gyarmatügyi Tengerészgyalogsága.)
– Megépül a USCSS Nostromo (180924609) M-osztályú csillagcirkáló.

INNENTŐL ÚJRA AZ ALIEN: COVENANT TÖRTÉNÉSEI KÖVETKEZNEK!

2104.
– December 5: a Weyland-Yutani kolonizációs hajója, a USCSS Covenant kivont napvitorlákkal neutronviharba kerül és súlyos sérüléseket szenved. Branson kapitány és 47 telepes meghal a balesetben. Az új kapitány Oram lesz. A legénységet Anya felébreszti. A javítási munkák során jelet fognak egy közeli, eddig fel nem fedezett bolygóról. Néhány héttel később a planétán landolva emberi életre alkalmas környezetet találnak, ugyanakkor két ember, Ledward és Hallett megfertőződik és kikel belőlük egy-egy neomorph szörnyeteg, amik megritkítják a felderítő csapatot.
– A Covenant felderítőit megmenti David, a USCSS Prometheus utolsó túlélője. A csapatot elvezeti a Mérnökök kihalt városába, ahol egy neomorph megöli Rosenthalt, míg David egy általa létrehozott xenomorph tojáshoz vezeti Oram kapitányt, akit megfertőz az arctámadó és életet ad egy idegennek. David megpróbálja megölni Danielst.
– A xenomorph megöli Cole-t, egy másik arctámadó megfertőzi Lope őrmestert. David átveszi a Covenant androidja, Walter helyét. Daniels elpusztítja a xenomorphot, majd Tennessee segítségével visszatérnek a Covenantra.
– Lope-ból kikel egy újabb xenomorph, ami megöli Upworth-ot és Rickst. Daniels és Tennessee kilöki az űrbe a lényt. A Covenant folytatja az útját az Origae-6 felé. Tennessee és Daniel hibernálnak. A nő a kiróba merülés előtt rájön, hogy nem Walter, hanem Davit tért vissza velük. David a torkában felcsempészett arctámadó embriókat elhelyezi a Covenant hűtőjében az emberi embriók között, majd jelentést küld a Földre Walterként a balesetről, amelyben a legénység tagjai – Tennessee és Daniels kivételével – életüket vesztették.
AZ ALIEN: COVENANT ESEMÉNYEIT ECSETELŐ RÉSZ ITT VÉGET ÉRT.
– Megalapul az Egyesült Amerika, ezzel a második legnagyobb állam lesz a Három Világ Birodalom mellett.

2103-tól (időben nem meghatározott események az Alien: Covenant és az Alien között)
Fejlődik az FTL- és a hibernációs-technológia, gyorsul az űrutazás és a csillagközi kereskedelem.

2105.
Megnyitja kapuit a Szevasztopol.

2112. június 24.
Megszületik Ripley lánya, Amanda.

2118.
Bányatelepet létesítenek a Fiorina „Fury” 161-en.

2120.
Január 4: Dallast az USCSS Nostromo kapitányává nevezik ki.
Január 5: Kane-t első tisztként, Lambertet navigátorként a Nostromóra vezénylik.
Január 7: a Nostromo elhagyja a Solomonokat, hogy elinduljon a Thedusra.
Január 10: Ripley másodtisztként csatlakozik a Nostromo legénységéhez a Thedusra tartó úton. Az eredeti másodtisztet leváltják.
Szeptember 10: Parker és Brett gépészként csatlakozik a Nostromo legénységéhez a Thedusra vezető úton, mint mérnök és mérnök technikus. Az eredeti gépészeket leváltják.

2121.
– Megszületik Harold Andrews.
Április: a Nostromo megérkezik a Thedusra berakodásra.
Június 10: a Nostromo tudományos tisztjét leváltják Ash-re, egy Hyperdyne Systems 120-A/2-es szintetikusra (a legénység nem tudja, hogy android), amelynek titkos feladata a 937-es Különleges Utasítás végrehajtása.
Június 12: a Nostromo elhagyja a Thedust, vontatmánya fedélzetén 20 millió tonna, finomítás alatt álló ásványi anyaggal. Ash a hibernáció előtt új pályára állítja a hajót, hogy az a Föld felé menet belépjen a Zeta II Reticuli-rendszerbe. 

2122.
– Június 3-4: a Nostromo a Zeta II Reticuli-rendszeren áthaladva ismeretlen jelet fog és a fedélzeti számítógép, MU-TH-ER (a legénység csak Anyának szólítja) a protokollnak megfelelően felébreszti a legénységet. Egy kisbolygóra leszállva felfedeznek egy lezuhant Mérnök hajót (számukra a hajó ismeretlen, mivel a Prometheus útja és sorsa titkos volt). Kane arcára rátapad egy idegen lény.
-- Június 4: Ripley beszél Ash-sel a laborban az idegen lényről és arról, hogy a tudományos tiszt nem csak megszegte a közvetlen parancsát, de a karantén szabályokat is áthágta.
– Június 4-6: felszállás után az idegen parazita leválik Kane arcáról és elpusztul. Később Kane-ből kikel egy idegen életforma, amely lemészárolja a legénységet. Ash androidot Parker elpusztítja, Ripley felrobbantja a Nostromót és kilöki az idegent a Narcissus nevű mentőhajó légzsilipén át az űrbe. Ripley nem tudja, hogy Ash másolatot készített magáról a Narcissus számítógépére arra az esetre, ha lelepleződne.
– Augusztus: a Narcissus jeladója tönkremegy, a hajó az utasa biztonság érdekében elkezdi leállítani a nem létszükséges rendszereket. A komp eléri a Határt.

uscss_nostromo.jpg

2122-től (időben nem meghatározott események az Alien és az Aliens között)
– Fejlődik az FTL- és a hibernációs-technológia, jelentősen felgyorsul az űrutazás.
– Jelentős fejlődés mutatkozik a mesterséges intelligencia terén. Beégetett magatartásfékezők kerülnek az androidokba, ezzel meggátolva, hogy egy szintetikus közvetlenül vagy közvetve kárt tegyen emberekben. Emellett megjelennek a véletlen emóciógenerátorok, amelyek minden androidot egyedi jellemmel ruháznak fel.
– Egy rendkívül erős vulkanikus aktivitás miatt a Mérnök hajóroncs megrongálódik az LV-426-on.
– Valamikor 2137 után Amanda Ripley hozzámegy egy McClaren nevű férfihez.

2124.
A Seegson megvásárolja a Szevasztopolt a GeoFund Investortól, és átalakítja szabadkereskedelmi központtá. A befektetés nem térül meg.

2127.
A Fiorinán található bányatelepet C-fokozatú büntetőteleppé alakítják. 

2128.
Megszületik Jonathan Clemens. 

2130.
Megépül a Föld mellett a Gateway Állomás. 

2137.
– Megszületik Al Apone.
Október: a Seegson a veszteséges üzemeltetés miatt elkezdi leszerelni a Szevasztopolt.
– Egy magánkézben lévő hajó, az Anesidora veszi a Nostromo segélykérő jelét és a fedélzetre veszi a fekete dobozt. A kinyert adatokat követve eljutnak a Zeta II Reticuliba, ahol fogják az idegen adást, majd leszállnak az LV-426-ra. A kapitány, Henry Marlow, a felesége, Catherine Foster és a legénység két másik tagja, Heyst és Meeks felkutatják a jel forrását. A lezuhant Mérnök hajóban Marlow lekapcsolja a jeladót, majd mindhárman leereszkednek a tojáskamrába. Foster arcára rátapad egy arctámadó. Visszaviszik az Anesidorasra és elindulnak a Szevasztopolra. Útközben az arctámadó leesik Fosterről, de Marlow tartva attól, hogy a lény tett valamit a feleségével, hibernálja a nőt.
November 11: az Anesidora kiköt a Szevasztopolon. Marlow kapitány Waits marsall, Dr. K. Lindgard és B. Ransome igazgató segítségével az állomásra csempészi a feleségét, megszegve a karanténszabályokat. Waits értesíti a Weyland-Yutanit, hogy az Anesidoras rátalált a Nostromo fekete dobozára.
November 14: Fosterből kikell az idegen parazita, Waits karantént rendel el.
November 14. után: az idegen lény embereket rabol el vagy öl meg a Szevasztopolon, majd szaporodni kezd. Az állomáson eluralkodik a pánik. Waits és a helyi rendfenntartók megpróbálják elpusztítani a lényt (mit sem tudva arról, hogy már több is van), de a legtöbbjük életét veszti.
November 17: a Weyland-Yutani felvásárolja a Seegsontól a Szevasztopolt.
November 21: a Weyland-Yutani utasítja a fedélzeti számítógépet, az APOLLO-t, hogy hajtsa végre a 939-es Különleges Utasítást, amelynek értelmében az állomást le kell zárnia, a külső kommunikációt meg kell szűntetnie.
November 21. után: a Weyland-Yutani egyik android képviselője, Christopher Samuels felkéri Amanda Ripley-t, hogy csatlakozzon a Torrens legénységéhez, ami a Szevasztopol űrállomásra indul.
December 11: a Torrens – fedélzetén Ripley-vel, Samuelsszel, Diane Verlaine kapitánnyal, William Connor navigátorral, valamint a Társaság képviselőjével, Nina Taylorral – megérkezik a Szevasztopolra. Az átszállás közben Taylor súlyosan megsérül. Ripley Waits segítségével kihajítja az egyik lényt az űrbe, de ekkor az idegen létforma védelmére programozott APOLLO az állomáson lévő Working Joe androidokat az emberek ellen fordítja. Ripley lekapcsolja a robotokat, de rájön, hogy az állomás elszigetelt géptermében egy fészeknyi idegen él már. Hogy elpusztítsa őket, túlterheli a reaktort. A lények egy része túléli és rászabadul a Szevasztopolra, ráadásul a robbanás következtében az állomás elveszti a pályáját. Ripley utolsó túlélőként bejut az állomással közben összekapcsolódott Torrensbe, ami elhagyja a Szevasztopolt, mielőtt az a KG348-ba zuhanna. Ripley csak ezután tudja meg, hogy a Torrensre is feljutott egy idegen, amit kihajít az űrbe, de vele együtt ő is kizuhan a légzsilipen át. Pár órával később eszméletlenül lelnek rá.

xenomorph.jpg

2138.
Megszületik Leonard Dillon.

2140.
– Megszületik Colette Ferro.
– Megszületik Francis Aaron.

2142.
– Megszületik Scott Gorman.
– Megszületik Robert Morse.

2143. április 16.
Megszületik Jeremy Cruz. 

2145.
– Megszületik Mark Drake.
– Megszületik Walter Golic. 

2147.
Megszületik Trevor Wierzbowski. 

2149.
– Május 17: megszületik William „Bill” Hudson.
– Február 12: megszületik Peter O’Neil. 

2150.
– Megszületik Carter Burke.
– Megkezdődik az LV-426 terraformálása. Megkapja az Acheron nevet. Elkezdődik a Hadley-s Hope kolónia építése.

2151.
– Megszületik Dwayne Hicks.
– Megszületik Tim Crowe. 

2152.
Megszületik Daniel Spunkmeyer. 

2151. november 23.
Megszületik Christopher Winter.

2153.
– Megszületik Jenette Vasquez.
– Megszületik Ricco „Frosty” Frost.
December 26: megszületik Bella Clarison. 

2154.
Megszületik Cynthia Dietrich.

2156. október 11.
A Greg Hansard felügyelete alatt épülő Egyes atmoszféra processzor megrongálódik egy földrengés miatt. Mivel a terület bizonytalanná és veszélyessé válik, Hansard leállíttatja az építési munkálatokat. A processzor magját kiszerelik és az Egyest nem messze a Hadley’s Hope-tól kezdik felépíteni.

2157.
Felépül a Hadley’s Hope kolónia az LV-426 Acheronon. 

2159.
A Kelland Bányásztársaság egyik hajója, a DSMO Marion (HGY-64678) bányászai az LV-178 mélyén xenomorphokra lelnek egy lezuhant idegen űrhajón. A visszatérő kompon, a Samsonon egy idegen is az orbitálison keringő Marionra jut, ami vadászni kezd a legénységre és megbénítja a hajót. Ash a Marionhoz irányítja a Narcissust, miután veszi a hajó segélykérését. Ripley törli Ash-t a Narcissusból, és segít az idegen elpusztításában, de közben súlyos fejsérülést szenved. A műtét során kénytelen kitörölni a felébredése utáni emlékeket, majd a Marion utolsó túlélője, Chris Hooper visszateszi a hibernátorba és útjára bocsátja a Narcissusszal, míg ő maga egy komppal menekül el az elpusztuló Marionról. 

2168.
Egy üzemanyag állomás felrobbanása után tizenegyen meghalnak, mert Dr. Jonathan Clemens – morfiumfüggősége miatt – elírja a fájdalomcsillapító mennyiségét. Visszaminősítik 3-C gyakorló orvossá és 7 évre ítélik a Fiorina „Fury” 161 büntetőtelepen.

2169.
– Megépül a Conestoga-osztályú USS Sulaco.
– Augusztus: William Hudson belép az USCMC-be. 

2171.
A Gyarmatügyi Tengerészgyalogságnál hadrendbe állítják az Armat Battlefield Systems új impulzuskarabélyát, az M41A-t.

2173.
– Március 15:
megszületik Russ és Anne Jordan lánya, Rebecca (Nyuszi/Newt).
– Április 2: a Hadley's Hope-on megnyílik a rekreációs központ, a telepesek a nyitó bulin láthatják először Nyuszit.

2175.
– A Weyland-Yutani bezárja a Fury 161-en a büntetőtelepet, a személyzetet 25 főre csökkentik, amelynek jelentős részét a rabok teszik ki.
– Lejár Dr. Clemens büntetése a Fury-n. Mivel máshol nem praktizálhat, a telepen marad orvosi tisztként.

2177. december 23.
Meghal Amanda Ripley-McClaren.

Az idővonal további részei a következő linkeken érhetőek el:

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lightspeed.blog.hu/api/trackback/id/tr7012526357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GrenAbla 2017.05.21. 10:25:06

Ha Amanda Ripley ~37-ben kizuhan a légzsilipen, mit csinál 40 éven keresztül, amikor meghal?

Dzséjt · http://lightspeed.blog.hu 2017.05.21. 10:27:19

Majd kiderül az Alien: Isolation folytatásából, ha lesz egyszer (remélem lesz). Viszont az első rész azzal ért véget, hogy rátaláltak, szóval nincs hézag, innen akár dolgos háziasszony is lehet. Egy biztos, legalább egyszer férjez ment. Meg van egy képregény, amiben egy cameo erejéig feltűnik, bár az nem kánon.

GrenAbla 2017.05.21. 10:30:32

@Dzséjt: ahh, erről nem tudtam, köszi az infót! :) Mikor jön a harmadik rész a timeline-ból? És persze big riszpekt, hogy így összeszedted!

Csaba121 2017.05.21. 13:32:46

És mi van azzal, hogy a földön már évezredekkel ezelőtt a Predátorok kiképzőbázisa volt, ahol Alienekre vadásztak?????
Ez valahogy kimaradt az időfolyamból...

Dzséjt · http://lightspeed.blog.hu 2017.05.21. 15:58:53

@Csaba121: nem valahogy maradt ki, okkal maradt ki. Az Alien idővonal 1. legelején tisztáztam ezt az okot. Tessék szépen figyelmesen olvasni. ;)

2017.05.22. 13:49:39

azt áruljátok el, hogy került Riplibe a szörny a 3. rész elején. ez ugyanis nem derült ki a filmekből.
süti beállítások módosítása