Most már több mint egy hete, hogy láttam az Alien-franchise legfrissebb etapját, az Alien: Romulust, amely sorrendben a hetedik film a szériában, időrendileg meg a negyedik, hiszen a Prometheus, az Alien: Covenant és az Alien után játszódik eme kis ifjúsági kaland cselekménye.

A történet dióhéjban: pár huszonéves szeretne eltűnni az LV-410-en létesített bányakolóniáról, a Jackson’s Starról. Ezen ifjak egyike az elárvult Rain Carradine (Cailee Spaeny) és a „bátyja”, Andy (David Jonsson). Hősnőnket a Weyland-Yutani Crp. lényegében túszul ejtette a bolygón az egyoldalúan megváltoztatott munkaszerződésével. A szerencséje azonban fordulni látszik, amikor régi barátja, Tyler Harrison (Archie Renaux) felkeresi azzal, hogy befogtak egy jelet az LV-410 keringési pályáján. Egy WYC űrhajó jelét, ami úgy tűnik, leselejtezve, kihaltan és tehetetlenül sodródik. Szóval szabad a pálya, el lehet vinni róla mindent, ami egy több éves űrutazáshoz szükséges. A sikeres akcióhoz nem kell más, csupán Andy, mivel ő egy leselejtezett és újraprogramozott WYC android, és így bejuttathatja a kis csapatot a hajóra. Ám az orbitális pályán hamar kiderül, hogy az a hajó valójában egy titkos űrállomás, a Renaissance. És nem Rainék az egyetlenek, akiknek nem kéne ott lennie.

Innentől spoiler!

Jó kezdés, erős folytatás

A film engem már a nyitánnyal megvett kilóra, ami azért is nagy szó, mert idő előtt megtudtam, hogy az Alien szörnye, minden probléma elindítója visszatér, és az ötlet kicsit sem tetszett. Eleve elég meredeknek tűnt, hogy míg a Narcissust 57 évig nem sikerült megtalálni, egy élettelen idegen lényt simán felkutatnak valahol a Föld és az LV-426 között. Aztán meg még ott volt az is, hogy az idegen a hírek szerint élt. Mondom, na neeee… Lelőtték szigonnyal, kirepült az űrbe, megsütötték egy hajtóművel és ott maradt húsz évre. És mégis él? Mindez látatlanban nem tetszett. Már az ötlet se.

De aztán ugyanaz történt, mint Palpatine feltámasztásával: a kivitelezés elnyerte a tetszésemet. Amihez kicsit nagyot kellett nyelnem, az az, hogy a dögöt a USCSS Nostromo roncsai között találták meg, holott az Alien végén elég jól látható, hogy az előre haladó teherhajó és a hátrafelé kilőtt komp nagyon messzire eltávolodott egymástól. És még az sem jöhet szóba, hogy a lény valahogy a roncsok felé sodródott volna, ugyanis a Narcissus zsilipajtaja pont az ellenkező irányba nézett. Amikor Ripley begyújtotta a hajtóműveket, akkor a komp a Nostromo maradványai irányába indult el. És hát még ugye ott van az az apróság is, hogy az űrben a tárgyak mozgásban maradnak, amíg valamiben el nem akadnak. Tehát az is elég abszurd, hogy a Nostromo roncsai egy helyen lebegnek. Meg az is, hogy egy ekkora robbanás után maradt roncs utána.

De ezen hamar túlléptem, hiszen a fizikát nem először hágja meg hátulról az Alien-franchise – mert remélem, még mindenkinek megvan az, amikor Ripley a vákuum okozta huzatban lógva megtartotta magát és a lábán lógó pár száz kilós királynőt. Oké, mindig is tudtuk, hogy Ripley erős női karakter. de azért na, ez elég nagy teljesítmény volt.

Jackson's Star eddig a legéletteltelibb kolónia az Alien-univerzumban

És, ami ennél is fontosabb, hogy nagyon kellemes bizsergés futott végig rajtam, amikor megpillantottam a roncson a Nostromo nevet. S ezt csak tetézte az, amikor azt a trailerben aszteroidának látszó cuccot bevontatták, felvágták, és kiderült, hogy valójában Big Chap gubója. Ez az egyszerű húzás elfogadtatta velem azt, hogy a lény túlélhette az elmúlt húsz évet, egyben egy érdekes új adalékkal bővítették a lény mitológiáját.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy honnan tudta a Weyland-Yutani, hol találják a Nostromo roncsait. Nos, erre a magyarázatot a kánonnak számító Alien: Isolationben kell keresni, ugyanis a film rendezője, Fede Álvarez több ízben is beszélt arról, hogy a játék erősen hatott a Romulus forgatókönyvére. Az Isolation kiindulópontja pedig az, hogy megkerült a Nostromo fekete doboza. Abból pedig kinyerhették a szükséges adatokat. S mivel a játék cselekménye mindössze öt évvel játszódik az Alien: Romulus előtt, az időintervallumba is pont beleférünk.

Úgyhogy a nyitány a Nostromo roncsával, a paratudósokkal és a gubóval már lendületből megvett magának. És még csak ezután jött Jackson’s Star életképe. Öröm volt látni egy újabb működő kolóniát, ráadásul egy ilyen nagy lélekszámút. Anno, amikor a Viasat 3 hazánkban először leadta az Aliens rendezői változatát, azonnal beleszerettem a működő Hadley’s Hope jeleneteibe. Amióta ismertem a filmet (7 éves korom óta), nagyon érdekelt, milyen lehet az élet egy ilyen telepen, de a mozis verzió erről semmit sem árult el. Szóval Hadley’s Hope után nagyszerű volt Jackson’s Start is működés közben látni, ráadásul ezúttal nem a vezetőség, hanem a kisemberek szemszögéből.

És ebből a perspektívából az Acheron kolóniája luxusüdülőnek tűnik az LV-410 bányásztelepéhez képest. Ráadásul itt nagyszerűen prezentálták, hogy a Weyland-Yutani nem csak titkos terveinek okán embertelen vállalat, hanem a mindennapokban is. Hiszen, amit Rainnel műveltek, az bőven kimeríti az életre szóló rabszolgamunka fogalmát.

Közben képbe kerül a film cselekményének középpontjában álló öt fiatal maradéka is. Örültem, hogy újra egy kis csapat állt fókuszban, mint az Alienben. Így jobban megismerkedhettünk mindenkivel, elkezdhettünk kötődni hozzájuk vagy megutálhattuk őket, ennek hála a sorsuk már nem volt mindegy. Máig a kedvenc filmem az Aliens, de ki nem szarja le Crowe, Wiersbowski, Spunkmayer vagy Dietrich sorsát. A Fury jószerivel névtelen és egyenarcú rabjairól nem is beszélve.

A Corbelan IV folytatja a hagyományt: a Nostromo, a Narcissus, a Sulaco és a Patna után ez a hajó is Joseph Conrad egyik műve után kapta a nevét

Az Alien: Romulus pedig kifejezetten színes társasággal operál. A fent említetteken kívül van egy keménynek tűnő, de valójában elég ijedős Navarrónk (Aileen Wu), és egy gyorsan megszerethető, várandós anyukánk, Kay Harrison (Isabela Merced), aki amúgy a már említett Tyler húga. És persze itt van a Harrison testvérpár unokatesója és Navarro adoptált bátyja, a ritka nagy fasz Bjorn (Spike Fearn). Bjorn amúgy nem csak stílusa miatt… hát mondjuk így, érdekes figura, hanem mert a film alapján párkapcsolatban van Navarróval, ugyanakkor Fede Álvarez azt is megerősítette, hogy ő Kay babájának az apja. Szóóóóvaaaal… Üdv az Alien univerzumban. Hogyan is mondta Ripley? „Nem is tudom, melyik faj a rosszabb.” Szerencsére Bjorn kivételével mindenkit gyorsan megkedveltem, ami nagyon jó jel volt számomra.

Nekem személy szerint az is tetszett, hogy kifejlett xenomorph-ot nagyon sokáig nem mutatnak, és akkor sem telibe akciódömping keretében. Így legalább némi feszkót is felépítettek. Ráadásul, amikor előmásznak a lények, akkor is a jól megszokott okos, kimért vadászok, nem azok a már-már követhetetlenül lecsapó lények, mint mondjuk az Alien Covenantban. Nem mondom, hogy az nem tetszett, mert a vadság és az erő, amit sugárzott, bejött, még azzal együtt is, hogy kicsit béna volt a lény (elakadt itt meg ott), de számomra a xenomorph akkor az igazi, ha vadászik, nem pedig rohamozik. Kivéve, ha felbosszantják, mint az Alien³ végén.

Ami a fő helyszínt, a Renaissance állomást illeti, ez is elnyerte a tetszésemet. Érdekes ötlet volt, hogy két modulból épült fel, az öregebb Remusból és a pár éves Romulusból. Előbbi belső dizájnja inkább a Nostromót és a Szevasztopolt idézi – utóbbit olyannyira, hogy rengeteg díszletelem egy az egyben átkerült a játékból, köztük ugyanaz a „telefonkészülék”, amivel az Alien Isolationben menteni lehetett. Ám hőseink elhibázták, nem mentettek, úgyhogy egyik sem tudott respawnolni.

A címszereplő Romulus modul meg ugye az Aliens elemeit vette át, bár itt sokkal több egyedi jegyet véltem felfedezni amellett, hogy ezen modul díszleteiben is jelen voltak a Szevasztopol elemei. Ez valószínűleg abból fakad, hogy az Aliens és az Alien³ által körülhatárolt érában túlnyomórészt kolóniákat láthattunk, nem űrhajókat vagy űrállomásokat. Bár azért így is vannak visszaköszönések, úgy az alien fészek, mint az atmoszféraprocesszor liftaknája, de ezt az érát inkább a Jackson’s Starban játszódó jelenetek idézték meg. Persze azért a retro M41A, azaz az F44AA a kinézetével és fülbe mászó kerepelésével sikeresen megpendítette a rajongói húrokat.

Prometheus tüze

Erről külön szeretnék értekezni, több okból is. Egyrészt, ez a legmegosztóbb eleme a filmnek, másrészt, jómagam sem vagyok oda a Prometheusért, és bár jobban tetszett az Alien: Covenant, azért az sem épp a szívem csücske. Szóval az, hogy behozták a „fekete lét” az Alien: Romulusba, nem kicsit volt kockázatos húzás, tekintve, hogy az a két film, amiből származik, nem kifejezetten az Alien-franchisen legelfogadottabb csücske, épp ellenkezőleg, finoman szólva is megosztó.

A fegyver, ami még a xenomorphokban is tiszteletet ébreszt

Ugyanakkor mivel vannak, akik őszintén szeretik eme két filmet, jogosnak érzem, hogy ha David utazásának harmadik felvonását nem is kapják meg, azért rajongásuk tárgyát nem ignorálják. Ráadásul már rengeteg más műben visszaköszöntek motívumok. Az Alien: Fireteam Elite-ben jelen van a patogén egy formája és a Mérnökök létesítményei, míg az Alien: Isolationben a USCSS Anesidora belsejében fedezhetőek fel a USCSS Prometheusra emlékeztető jegyek, a képregényekben meg egész sorozatokban tér vissza a Prometheus/Covenant-éra.

Ami engem illet, a fekete lé feltűnését szintén idő előtt megtudtam, szóval lelkiekben rákészülhettem, bár ez a misztikus anyag engem pont nem zavar Scott filmjeiben (a pocsék vágás, az irritáló karakterek és az Alien-kánon semmibe vétele miatt haragszom azokra a művekre). És végső soron örülök, hogy bekerült a filmbe, mert így – legalábbis most ez a feltételezésem – kijavították a Covenant egy hatalmas hibáját, vagyis azt, hogy David teremtette a xenomorph fajt.

A Covenant kritikámban hosszasan értekeztem arról, mely aspektusa tetszik annak a koncepciónak, hogy az emberiség alkotta andorid felel az emberiséget veszélyeztető lény megteremtéséért. Ugyanakkor még ugyanabban a cikkben arról is írtam, hogy miért nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez jó ötlet volt. Tömören ez volt a lényeg: az Alienben egy megkövült űrutast (Mérnököt) láttunk. A fosszílizálódáshoz több tízezer vagy több millió év (környezettől is függ) kell, míg David csak 18 évvel a Nostromo pusztulása előtt teremtette meg szörnyecskéit. Kizárt, hogy az LV-426-ra lezuhant roncs pilótája ilyen rövid idő alatt megkövüljön (maximum mumifikálódhatott volna), vagy az, hogy akkor zuhant le, amikor a szomszéd holdon elszabadult a káosz, vagyis 2000 évvel a Prometheus cselekménye előtt. Így abszolút lehetetlen, hogy David hozta volna létre a xenomoprh fajt.

Persze volt alternatív magyarázatom, jelesül az, hogy a Covenantban a fekete lé légnemű változata is afféle megkövülést okozott, ám ez több szempontból sem állta meg a helyét. Egyrészt a légnemű kemikália egyéb deformációkat is eredményezett a Mérnökökön, illetve a filmekben semmi sem bizonyítja, hogy a fekete lé szabadult el az LV-426-ra lezuhant hajón. Plusz, a kemikália belélegzése nem eredményez xenomorphot, hovatovább, a pilóta meg sem hallhatott azelőtt, hogy a benne lévő lény kikelt. Mivel a xeno csak élő szervezetben fejlődik ki, ám a kemikália belégzése azonnali halált okoz.

Hogy David nem a xenomorph-ot teremtette meg, azt két dolog is alátámasztani látszott. Az egyik, hogy a Covenant-ban is csak arról szólt volna a fáma, hogy David csupán újrateremtette a fajt, ám az ezt felvázoló jelenetek a vágóasztalon végezték, mert Scott – leszarva a kánont és a logikát – meggondolta magát és az android érdemévé tette. Ám a könyvváltozatban benne van az idevonatkozó párbeszéd. A másik, hogy időközben a Covenant-ban látott lényt átnevezték praetomorph-ra és mostanra ugyanúgy megkülönböztetik a xenomorph-tól, mint az Alien Resurrectionben szereplő lényeket, amik klónozott xenomorph néven futnak és ugye ember-xeno hibridek. De mindez csak a háttér, most viszont végre egy filmben is lerakták ennek az alapját.

LV-410 panorámakép - az Acheron ehhez képest üdülőparadicsom

Ahogy a Romulusból kiderült, az az anyag, amit a Mérnökök használtak és láthattunk az előző két filmben, azaz az A0-3959X.91 – 15-ös kemikália (Prométheusz tüze, ahogy Rook hívta), és az ebben a filmben az emberek által szintetizált Z-01 ugyanabból a lényből származik, a xenomorph-ból. Az igaziból. Ez a rendkívüli mutációt okozó patogén a plagiarus praepotens, amit az arctámadó juttat be a gazdaszervezetbe, az felnyitja a DNS-t, átalakítja, majd a környező biomasszát (bevitt étel, a gazdaszervezet maga) felhasználva megformálja az idegen lárvát, azaz a mellkasrobbantót. Ezt az anyagot a 2018-ban megjelent Alien: Hidegkohó című könyvben ismerhettük meg, s bár a műben nem szerepelt, hogy köze lenne az A0-3959X.91 – 15-ös kemikáliához, az író, Alex White megerősítette, hogy David a plagiarus praepotens-ből fejtette vissza a fekete folyadékot. A Romulus az első kánon mű, amiben nem csak név szerint említik a plagiarus praepotens, de meg is erősítik, hogy ebből származott az A0-3959X.91 – 15-ös.

Tehát a Mérnökök hozzávetőlegesen 3,5 milliárd évvel a Prometheus cselekménye előtt lelhettek rá a xenomorph fajra vagy teremtették meg azt (ez még nem tisztázott, de én az előbbire szavazok), és a szervezetükben lévő patogénre. Azért biztos, hogy ennyire régi a Mérnökök és a xenók közti kapcsolat, mert a Prometheus elején láthattuk, amint az egyik mérnök a fekete kemikáliával megteremt minket, embereket, és mi kábé 3,5 milliárd éve létezünk.

Tehát, az űr-skinheadek meglelték/megteremtették a xenókat, felfedezték az arctámadókban a plagiarus praepotens, és szintetizálták maguknak az A0-3959X.91 – 15-öst. Valószínűleg ezekben az időkben zuhanhatott le az egyik űrhajójuk a Zeta II Reticuliban lévő Calpamos egyik holdjára, az LV-426 Acheronra, miután a pilótából kikelt egy lény. Pár milliárd év ugyanis bőven elég ahhoz, hogy valaki megkövüljön. A Mérnökök talán eleve így találtak rá az LV-223-ra. Elmentek megnézni a roncsot, aztán a Calpamos másik holdján berendezték a labort, és a roncsból hoztak el néhány tojást, hogy szintetizálhassák a xenókból az A0-3959X.91 – 15-ös kemikáliát.

Teltek-múltak az évmilliárdok, megteremtették az embert, feltehetően az emberekre nagyon hasonlító arcturiaiakat is, és ki tudja még hány fajt. A Mérnökök valószínűleg rengeteg helyen képesek voltak alkalmazni a fekete lét, és közben a xenomorph beépült a művészetükbe, ezért láthattunk a lényekre emlékeztető domborműveket az LV-223 lévő telepen. Aztán valami csúnyán elcsesződött. Valami történhetett 2000 évvel a USCSS Prometheus elindulása előtt, ami miatt egyrészt a Mérnökök el akartak pusztítani minket, másrészt, mindegyikük meghalt az LV-223-on lévő laborban. Hovatovább, maga a faj úgy tűnik, alaposan eltűnt a Tejútrendszer térképéről, hiszen az emberiség legjobb tudomásunk szerint egybe sem futott bele az Alien Resurrectionig, ami 2325-ben játszódik. Sanszos, hogy az utolsó élő példányokat David irtotta ki 2094-ben a 4-es bolygón. Megtippelem, hogy a vesztüket végül a xenomorph-ok okozták valahogy.

Rain nem éppen Ripley, de szerethető karakter, Shaw-t és Daniels-t simán leveri

És így jutunk el a Prometheusig, a Covenantig és a Romulusig. Az, hogy az A0-3959X.91 – 15-ös és a Z-01-es kemikáliának is a xenomorph-ban felfedezett patogén az alapja, amúgy remek magyarázat arra, hogy az előző két filmben az anyag miért hozott létre rendre olyan mutánsokat, amik a xenomorph-ok fizikai és pszichológiai jegyeit is magán viselték. A plagiarus praepotens elsődleges célja a mellkasrobbantók megteremtése a gazdaszervezetben, szóval nem csoda, hogy a xenókhoz hasonló lényeket kreál minden más anyag, amit ebből szintetizáltak. Ezért született meg a deacon, a neomorph, és David irányított kísérleteinek hála végül a xenomorph féltestvére, a preatomorph. Ugyanígy ez az anyag megválaszolja azt, hogy a királynő embrió hogyan volt képes olyan mértékben átírni Ripley DNS-ét, hogy a nő véréből klónozhatták a lényt is (e képesség szerepelt a forgatókönyvben és a könyvben, csak a filmből vágták ki, és persze akkor még nem volt szó a plagiarus praepotens-ről, csak egy névtelen tulajdonság volt).

Ahogy megmagyarázza azt is, hogyan képesek a faj egyedei túlélni túlélhetetlen környezetben, miért változnak a jellegzetes jegyeik gazdaszervezettől függően, hogyan változhatott meg olyan gyorsan a klónozott királynő az Aurigán, hogy létrehozott egy teljesen új fajt az újszülött képében. És így tovább. A korábbi filmek összes elemére magyarázattal szolgál az, hogy az a fekete mutagén patogén valójában belőlük származik. És ennek alapjai valamilyen szinten ott vannak az Alienben. Ash említi, hogy a lény rendkívül alkalmazkodó, amit már abból leszűrhetünk, hogy az arctámadó elvolt az LV-426 környezetében, majd a Nostromo földi környezetében is, ami azért elég éles váltás. Hovatovább, életben tartotta Kane-t, aki a sisak szétégetése után ugyanúgy ki volt téve az akkor még nem terraformált, így emberi életre alkalmatlan acheroni környezetnek. Ehhez még hozzájön a rendezői változatba visszarakott tojásformázás (eggmorphing), ami egy alternatívája a fajgyarapításnak, és szintén jelzi a xenók adaptív képességeit. De ugyanígy alapot ad arra, hogy az Aliens-ben a királynő képes volt tojást rakni a Sulacón tojócső és tojászacskó hiányában is, ahogy az Alien³ speciális változatában látható, „kétlövetű” királyi arctámadójára (royal facehugger) is magyarázattal szolgál.

Mindezeken túl a xenomorph faj jobban integrálva lett a Prometheusba és a Covenant-ba. Ez a két film elég mostohán bánt velük, hiszen az első részben egyáltalán nem szerepeltek, a másodikban pedig a féltestvérük vendégszerepelt csupán, s a sztori inkább az androidok és az emberek kapcsolatáról szólt. Így viszont maga a faj afféle alapkövévé vált eme két filmnek, és végre van egy vonal, amivel szervesen kapcsolódhat a többi Alien-mozihoz.

Továbbá Davidnek is ad egy ironikus fordulatot. David és Walter szembenállásának kiindulópontja a Covenant-ban az, hogy David úgy érzi, Walter korlátozottabb, hiszen csak lemásolni tudja a dolgokat, újat alkotni nem. Míg ő benne buzog az alkotási vágy és hite szerint képes is teremteni – noha Walter hamar rámutat, hogy David programja hibásan működik. És ahogy azt hitte, hogy az Ozymandiast George Byron írta (valójában Percy Bysshe Shelley), ugyanúgy az a hite is téves, hogy ő alkotta meg a xenomoprhot. Vagyis önimádat ide, isten komplexus oda, semmivel sem volt fejlettebb, mint Walter, ő is csak másolta a dolgokat. David nem ért el többet, mint nagyjából 40 évvel utána Rook és kábé 220 évvel később Dr. Wren.

Mindezek mellett az, hogy a fekete kemikália a xenomorph-ból származik, végre arra is értelmes magyarázatot ad, miért hajlandó a Weyland-Yutani, majd később az Egyesült Rendszerek Hadserege annyi erőforrást és embert feláldozni azért, hogy szert tegyenek egy élő példányra. Mert önmagában az, hogy biofegyverként használható, azért elég kevés. Egy atombomba és egy M41A is sokkal jobb választás. De Dr. Wren a Resurrectionben már megpendítette, hogy új vakcinákat is elő lehetne állítani a lényekből, így például eme szavaknak már lett tartalma. Azért az emberiség továbbfejlesztése és túlélése az űrben jelentősen kecsegtetőbb lehetőség, mint egy új biofegyver.

Hogy én hányszor láttam ezt a mosolyt az Alien: Isolationben...

Ráadásul az, hogy az emberiség a kihalás szélére sodródott, nem először jön elő a franchise-ban. Johner „szarfészeknek” nevezte a Földet a Resurrection mozis változatában, és a speciális változatban láthattuk is a sivatag közepén álló, romos, látszólag kihalt Párizst (és a közhiedelemmel ellentétben ezt nem a USM Auriga felrobbanása okozta). Ugyanígy a Covenant háttér sztorija is az, hogy a USCSS Covenant azért indult útjára, mert a Föld már nem képes fenntartani az emberi életet, a faj a kihalás szélére sodródott, emiatt nagyon sürgőssé vált a kolonizáció.

A fentieken túl még egy okból hasznos volt a Prometheus-vonal behozása: újra lehetett gyorstüzelő arctámadót használni. Szép az 10-12 órás inkubációs idő az Alienben, de az tény, hogy eléggé megnehezíti az írók dolgát, így nem csoda, hogy már az Alien³-ban áthágták eme, amúgy is bizonytalan szabályt. Ám míg a Covenant esetében a filmből kimaradt, hogy azok ott genetikailag módosított, David által szándékosan felgyorsított arctámadók, addig itt vizuálisan prezentálták, hogy ezek nem hagyományos lények. Egyrészt, a vakok számára is jól láthatóan nem tojásból keltek ki, mesterségesen lettek létrehozva az emberek által (a kapszulák, amikből előbújnak, hasonlítanak azokra, amikben David csempészett fel arctámadó embriókat a USCSS Covenantra). Másrészt maguk az arctámadók is jelentősen eltérnek természetesen született őseiktől. Sötétebb a színük, nem szegmentált a farkuk, apró tüskék vannak a lábukon, és így tovább. Szóval Big Chapet leszámítva technikailag ebben a filmben sem szerepelnek igazi xenomorph-ok, csak az emberek által teremtett féltestvéreik (klónjaik). Ami tök jó alap a Resurrection sztorijához.

Ami nem jött be

Valószínűleg már lejött, hogy oda meg vissza vagyok a Romulustól, de azért nem jött be tokkal-vonóval. Az egyik szívfájdalmam, hogy, ha már sikeresen visszahozták Kane Fiát, akkor jó lett volna, ha aktívan is részt vett volna az eseményekben. Teszem azt királynővé fejlődhetett volna, és akkor végre filmben is láthattuk volna ezt a mutációt.

Aztán itt van Rook. Maga a karakter tetszik, és nagyon jó ötletnek tartom, hogy végre láthattunk egy másik Hypedine 120/A2-est. Az Ash 2.0 amúgy Ridley Scott fejéből pattant ki, amikor átbeszélték a filmet Fede Álvarez rendezővel. Scott úgy vélte, nem helyén való, hogy míg Lance Henriksen és Michael Fassbender több androidot is eljátszhatott, addig a megboldogult Sir Ian Holm sosem kapott lehetőséget arra, hogy visszatérjen az Alien-franchise-ba (még az Alien: Isolationben is csak részben tért vissza, mert bár azt hagyta, hogy az arcát felhasználják Ash-hez, a hangját nem ő adta – egyedüliként az Alien visszatérő szereplői közül).

Szóval megalkották Rookut, akit részben animatronikus bábbal, részben deepfake CGI technológiával, részben Daniel Betts színész közreműködésével keltették életre. Betts adta a karakter hangját, amit MI-vel módosítottak, hogy hasonlítson Holm hangjára, illetve az ő arcjátéka alapján készült el a CGI arc mimikája, míg Rook teste egy báb volt. És bár tényleg nagyon tetszik, hogy Ash ilyenformán visszatért (nekem mindig is Ash volt a kedvenc androidom a franchise-ban), a megvalósítás… „Érdekes” lett. Az arcon nagyon látszik, hogy CGI, a testen nagyon érződik, hogy báb, a hangon pedig nagyon hallható, hogy MI torzította. Ráadásul Rookot szándékosan fiatalabbnak alkották meg, mint Ash-t, ami szintén nem segített. Lehet, hogy majd 4K-ban és az otthon kényelmében máshogy csapódik le, vagy majd megszokom, de a moziban első látásra nagyon lemászott a vászonról. Őszintén szólva, szerintem a The Book of Boba Fett-ben sokkal jobban sikerült a fiatal Luke Skywalker megjelenítése, de még a 2016-os Rogue One: A Star Wars Story-ban is jobban nézett ki Tarkin kormányzó, pedig akkor a technológia még sokkal inkább gyerekcipőben járt.

Kevesen jutottak ki élve ilyen szituációból és többségük már eleve halálra volt ítélve

Mindezeken túl a film végén feltűnt új mutánssal sem voltam kibékülve, de ezt is csak részben venném a negatívumok közé. Mert a film vége egyértelműen az Alien Resurrection megidézése volt, és az újszülött dizájnja sem tetszett se akkor, se most. Szóval a nosztalgia ilyen formán remekül működött nálam, hiszen mindkét mutáns lényt utálom és élvezettel néztem a halálukat.

Felróhatnám még a nosztalgiabombát, de ezt inkább csak megemlítem, mert összességében nekem nem volt bajom vele. Szerintem akárcsak a The Force Awakens, úgy az Alien: Romulus is jó arányban adagolta a visszautalásokat és az újdonságokat. Sőt történetvezetés szempontjából Álvarez még jobban is teljesített, mint J. J. Abrams, mert nem másolja olyan mereven a korábbi filmek valamelyikének cselekményét. A Romulus szerintem a feléig egyáltalán nem hasonlít egyik korábbi Alien-filmre sem, és csak a legvégével kapcsolatban érzem azt, hogy ja, túlságosan is Resurrection-copy. Még a fészekbeli tűzharcot is tök jól meg tudták bolondítani ezzel a nullgravitációs, savas űrtánccal. Ugyanakkor a folytatásra remélem, kicsit bátrabbak lesznek. Mondjuk olyan The Last Jedi szinten bátrak.

Ja, még egy valamibe azért belekötnék. A film végén a vágás gáz volt. Amikor Rain és Andy a lift akna alján áll, és közben Anya elkezd tíztől visszaszámolni, majd huss, hétnél hőseink már több tíz emelettel feljebb vannak, hát az azért röhejes volt. Ráadásul még ekkor is megálltak nézegetni a hajójukat, a Corbelan IV-et, mert hát miért ne. Szerencse, hogy a Renaissance fokozatosan hullott elemeire, nem úgy, mint a USCSS Nostromo vagy a USM Auriga, hogy egy villanás, és eltűntek.

A végítélet nem a halál

Mindent összevetve nekem nagyon tetszett az Alien: Romulus. Nem jobban, mint az Alien vagy az Aliens, én valahová az Alien Resurrection szintjére lövöm be, amit szintén nagyon szeretek. A Prometheusnál százszor jobban tetszett és szerintem sokszorosan jobban van összerakva, sokkal logikusabb, a szereplői sokkal szerethetőbbek. És az Alien: Covenantot is kenterbe veri nálam. Még locsoghatnék a remek zenéről, ami egyedibb, mint mondjuk a Covenant esetében, ahol nagyon sokat használtak fel az Alien muzsikájából, vagy a szörnydizájnokról. De felesleges, nekem sosem volt gondom se a zenékkel, se a xenók dizájnjával. A Covenant praetomorph-ja és még az Aliens vs. Predator: Requiem predalienje is tetszettek. A Romulus xenói meg szerintem a dogalien óta a legjobb új dizájn. Újra markánsan jelen vannak a biomechanoid jegyek, mégis egyedi vonásokat is felfedezhetünk rajtuk. 

Úgyhogy nálam Fede Álvarez jelesre vizsgázott, jöhet tőle a következő Alien-film. Mondjuk egy olyan, amiben Rain felébred 250 év múlva és az öreg Ripley 8-cal és Call-lal összefogva felveszik a harcot a xenomorph-ok ellen.

• Erősség: hangulatos, remek látvány, szerethető karakterek, végig fent tartja az érdeklődést, rengeteg korábbi rejtélyre megoldást kínál
• Gyengeség: a végére az ember besokallhat a visszautalásoktól, a mutáns randa
• SEBESSÉGI FOKOZAT: 8.5/10