E kritika most lett publikálva itt, a Lightspeed 3.0-án – viszont úgy tűnik, már 2012. május 1-jén megírtam, csak sosem publikáltam, mert időközben írtam egy másik kritikát az SFportalra, és az lett publikálva. Hát akkor itt az alkalom, hogy ez is kimenjen a nagyérdemű elé, de az eddigi átmentett anyagokkal ellentétben ezt aktualizáltam, úgyhogy tekinthettek rá afféle retrospektív anyagként is.
Amúgy ezután már csak két régi MCU-val kapcsolatos kritikám maradt (Age of Ultron és Guardians of the Galaxy), a többi már friss és ropogós lesz. Na jó, az Ant-Man kritikám is már pár hónapos, de a Civil War az tegnapi, a Doctor Strange meg még el sem készült, annyira friss. Na de elég a rizsából, irány a múlt, és lássuk a The Avengerst.
Kezdjük mindjárt olyannal, amitől szerintem néhányan leborulnak a székről. Nekem ez jobban tetszett, mint a Batman Begins, és sokkal jobban, mint a The Dark Knight. Joss Whedon végre megmutathatta, mit tud a mozivásznon. Azt már eddig is tudtuk, hogy zseniális történetíró, hiszen ott a Buffy, a vámpírok réme, az Angel és a Firefly, mi több, az Alien Resurrection (nem röhög, nem vág pofákat!) sztoriját is sikerült összehoznia (az más kérdés, hogyan használták ki, de szerintem az sem vészes… de erről majd máskor). Ám mint filmrendező eddig csak a Serenity-t jegyzi, ami szerintem nem sikerült túl jól. Most azonban szabad kezet kapott és teljes magabiztossággal írta és rendezte meg az utóbbi évek legjobb képregény-adaptációját.
SPOILER
Amely alaposan építkezik az előző öt filmre: Iron Man, Iron Man 2, The Incredible Hulk, Captain America: The First Avenger és Thor. Sok a korábbi filmekben megismert részlet köszön vissza a történeti elemektől mellékszereplőkig, és persze a főszereplők maguk is. Vasember (Robert Downey Jr.), Thor (Chris Hemsworth), Amerika Kapitány (Chris Evans) és Hulk (immár Mark Ruffalo) a főhősök, de itt van Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Sólyomszem (Jeremy Renner), Nick Fury (Samuel L. Jackson), és a főellenség sem más, mint Loki (Tom Hiddleston). A bonyodalmat a Teseract kocka okozza, a megoldást Dr. Selvig (Stellan Skarsgård) szolgáltatja, a csapatot végül Phill Coulson ügynök halála (Clark Gregg) kovácsolja egybe.
Pedig a sztori nem is túl bonyolult. Loki, miután a Thorban a mostohatesója elkente a száját, bosszút esküszik és le akarja igázni a Földet. Ehhez a Teseract kockát használja, amit a Captain Americában ismerhettünk meg. Mivel alapjáraton félisten, a mezei S.H.I.E.L.D. ügynökök nem bírnak vele, de még az olyan különlegesek sem, mint Sólyomszem, akit hamar a saját oldalára állít. Ezért Fury összehívja a Bosszúállók csapatát. Dr. Bruce Bannert beveszi, hogy találja meg a kockát, Tony Starkot és Steve Rogerst, hogy szerezzék vissza. Közben befut Thor is, hogy elkapja hisztis öccsét. A tervek végül nem alakulnak jól, Loki kijátssza hőseinket, akik egymásnak esnek, majd összefognak a közös ellenség ellen. A végső nagy csatát végül New Yorkban vívják meg, egy olyan ütközet keretében, amire Michael Bay is rácsodálkozhat.
A film legrizikósabb része a hat egymástól képességben, jellemben és múltban teljesen eltérő szuperhős. Hogy férhet meg a pisztollyal hadonászó dögös vörös a hatalmas, irányíthatatlan zöld szörny mellett? A high-tech páncélba bújt playboy a félisten mellett? A nyilazós pasi a múltból itt ragadt katona mellett? Nagy feladat lehetett Whedon számára fenntartani az egyensúlyt, elérni, hogy senki ne nyomjon el senkit, mindenkinek legyen szerepe, helye. De jelentem: sikerült. Whedon nagyszerűen vezeti a szereplőit, színészei pedig remekül ismerik karaktereiket. Mindegyikük sziporkázik, miközben rendre olyan helyzetbe kerülnek, amit csak az adott karakter kezelhet. Fekete Özvegy és Sólyomszem nem áll le Lokival harcolni, előbbi inkább a mezei Chitauri harcosokat aprítja, míg utóbbi a magasból mesterlövészkedi le ugyanezen mumusokat. Ellenben Hulkot semmi sem tudja megállítani, és senki nem is fogja vissza. Stark páncélja rendesen leamortizálódik a sok röpködésben, Thor főleg Lokit és Hulkot abajgatja, míg Kapitány igazi vezéregyéniségként irányítja a dream-teamet. Szóval mindenkinek van helye, ideje, szerepe. És persze, rengeteg poénja.
Mert a filmet az akciók mellett a karakterek szolgáltatta poénok táplálják. Beszólások, helyzetkomikumok, hasfalrengető gegek váltják egymást („nyikhaj istenek”). De mindez nem zökkenti ki az embert, a humor teljesen belesimul a sztoriba, könnyedséggel megfűszerezve a háborús témát. És még csak azért sem panaszkodhatunk, hogy a film rövid lenne, mert nem az. Hosszú, de egy perccel sem hosszabb, mint kellene.
Végül ott a zene. Nem fogunk egyetlen motívumot sem dúdolni, sőt szerintem a Thornak, a The Dark Worldnek vagy az Iron Man 3-nak sokkal jobb a muzsikája, de a filmhez teljesen passzol. Könnyed, drámai, akciódús, Alan Silvestri rendesen variálja a témákat, megalapozva a megfelelő hangulatot.
Összességében a The Avengers egy igen jó, okos, humoros, látványos film, tökéletesen arányokkal, remek adagolással. Messze a legjobb az MCU első fázisában, még az első Iron Man sem tud lépést tartani vele. Mindezek mellett időtálló. Az effektek nem koptak meg (mint a First Avengernél vagy a The Incredible Hulknál), az akciók máig izgalmasak és lekötik az embert, és még a humort sem lehetett megunni – ellenpéldának az Age of Ultront állítanám, amiben mindent, ami jó volt a The Avengersben, túltoltak. Ez a film az MCU egy ékköve, amit ugyan azóta már túlszárnyaltak, de így is kiemelt helye maradt az univerzumban.
