Azt hiszem, senki sem fogja a fejemet venni, ha azt írom, hogy a harmadik dinoszauruszos kaland nem éppen a legerősebb része a sorozatnak. Ha igazán nyers akarnék lenni, akár idézhetnék Malcolmtól is: „ez aztán szép nagy rakás szar”. És hiába turkálunk benne, semmi értékelhetőt nem találunk benne. Illetve azért talán három dolgot a javára írhatunk: vannak benne dinoszauruszok, újra Dr. Alan Grant (Sam Neill) a főszereplő és jó lett a zene. Sőt utóbbi a legerősebb része, Don Davis remekül betölti a John Williams hagyta űrt. Minden más téren a film borzalmas.

Már a sztorinál problémák akadnak. Természetesen a továbbiak spoileresek, de őszintén szólva, nincs a filmben fordulat. Pontosabban, amit annak tartanak, az… Háááát… Nos, kenjék a hajukra kategória. De azért a rend kedvéért: innentől spoileresen.

Tehát Paul Kirby (William H. Macy) és Amanda (Téa Leoni) azért ráncigálják el szegény Grantet és tanulóját, Billy Brennant (Alessandro Nivolva) a Sorna-szigetre, mert pici fiúcskájuk ex-Mrs. Kirby pasijával arrafelé ejtőernyőzött. Természetesen a dolgok sosem sülnek el jól, ha dinoszauruszokról van szó, így hát először az ejtőernyős kalandokat biztosító csapatot zabálja fel a köd (vagy valami, ami csak és kizárólag ködben támad, a víz alól, száguldó motorcsónakokra), aztán szegény ex-feleség pasija is megpurcan. Hogy mibe halt bele, az nem derül ki, de a lőtéri kutyát sem érdekli, még a nője is pont lecsokizza, miután megtalálják a hulláját. Kezdjük azzal, hogy a csávót eleve nem is keresik, végig csak azt kiabálják, hogy „ERIC!!!!”

Mivel a Jurassic Park-sorozat nagy kedvencem, és már itt az ötödik film, a Jurassic World: Fallen Kingdom, úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat és elmélkedek kicsit két olyan dologról, amit a Jurassic World hozott be a szériába, és ami miatt úgy érzem, sokan fújnak is rá és fújhatnak a Fallen Kingdomra is. Ez a két elem nem más, mint az idomított Velociraptorok és a hibrid dinoszauruszok.

Természetesen a cikk spoilereket tartalmaz a Fallen Kingdom kivételével (erre csak annyiban hivatkozom, amennyit a trailerekben látni lehet) az összes Jurassic Park-filmből, szóval, ha azokat még nem láttad, akkor mars megnézni!

A Jurassic Park 1993-ban akkora sikert aratott, amekkorát film ritkán szokott. A közönség imádta, a kritikusok szerették, és filmtörténelmi mérföldkő lett. Arról nem is beszélve, hogy egy valag pénzt hozott. Ez utóbbi már önmagában elég lett volna a folytatáshoz, szóval nem meglepő, hogy az Universal leadta a megrendelését: kell a második rész.

Michael Crichton benne volt a dologban, hamar-gyorsan összerittyentett egy új regényt, ami finoman szólva rossz lett. Az első részt több év alatt, a folytatást alig három hónap alatt hozta össze, és ez bizony meglátszik rajta. Ráadásul ez az egyetlen könyv, amit megrendelésre gyártott, s ha ez még nem lenne elég, hát hozzáigazította az első filmhez, így például az Őslényparkban meghalt Ian Malcolm a Szörnyek szigetében vígan éldegél, igaz, az elején még mankóval jár.

Steven Spielberg is érezhette, hogy Crichton ezúttal nem tette oda magát, úgyhogy a script megírásának feladatát kiadta az előző rész társ-forgatókönyvírójának, David Koepp-nak. Az úr alaposan átszabta a regényt, kihúzta belőle a hosszú és nem egy helyen értelmetlen filozofálgatást, az ellenlábas triót komplett vadászhadseregre cserélte, de megtartotta az izgalmasabb jeleneteket, sőt még az első könyvből is átemelt bizonyos dolgokat (például a film eleje az Őslénypark eleje volt, természetesen eszközöltek némi változtatást, konkrétan a Sorna szigetre helyezték az eseményt).

1996 szeptemberében, egy évvel a regény kiadása után megkezdődött a forgatás, és 1997. május 23-án a mozikba került a film.

Annak idején a Universal nem csak úgy bedobta nekünk a Jurassic Worldöt, hanem számos kiegészítő anyagot is megosztott a marketing folyamán – például kapott fikciós hivatalos honlapot a Jurassic World, a Masrani és az InGen is –, így egységesítve a régi filmeket és az újat. Én ezekből az információkból összekalapáltam egy idővonalat, ami nem csak abban segíthetett az angolul kevésbé értőknek, hogy melyik film mikor játszódik vagy melyik esemény mikor történt, hanem abban is, hogy kicsit jobban képbe kerüljenek a Jurassic Park világával.

Nos, ezen a héten jön az új epizód, a Jurassic Park: Fallen Kingdom, amely az előző részhez hasonlóan szintén rengeteg háttérinformációt kapott, tovább bővítve és egységesítve az univerzumot. Ezekből megtudhatjuk, mi történt a Sorna szigeten a Jurassic Park III óta, de az is kiderült, honnan került oda a Spinosaurus. Mivel az előző Lightspeed, ahol közzé volt téve az időrend, mára végleg megszűnt létezni, úgy gondoltam, újra megosztom. Viszont akkor már kihasználom az alkalmat, hogy frissítsem és kibővítsem az idővonalat, beleszőve mindazt, ami a Jurassic World megjelenése óta napvilágot látott.

Eddig talán itt a blogon csak elvétve említettem, hogy a Star Wars és az Alien franchise mellett van még egy trilógia, aminek rajongója vagyok. Nem úgy, mint a felsoroltaknak, hanem kicsit máshogy. Nincs belőle szobányi legóm (pedig jelent meg legóban), nincs szekrénynyi figurám, csak egy szem, az, ami a Blu-ray mellé jelent meg (plusz van egy T-rex és egy Spinosaurus fejem, szintén JP-sek).

Ehhez a filmhez gyermeki rajongás fűz. Mivel ugye részben elfelejtettem felnőni, így sosem szerettem ki a dinoszauruszokból. A legtöbb gyerek ugyan imádja őket, de mire felnő, ez a rajongás szelídül vagy elmúlik. Nálam ez nem következett be. A dinoszauruszokat máig szeretem, még a játékdinókat is őrzöm a polcom legtetején. Ráadásul a Jurassic Park széria más tekintetben is meghatározta, a maga faramuci módján átjárta az életemet, de erről majd kicsit később, egy másik résznél.

Újabb trailert kaptunk a Solo: A Star Wars Story-hoz, amely látványt, vagányságot és pergős akciót ígér. Pontosan azt, amit egy, a Csillagok háborúja alvilágát megelevenítő filmtől elvárhatunk. 

Ha belegondolunk, hogy A Jedi visszatér után 16 évet kellett várnunk a Baljós árnyakra, majd A Sith-ek bosszúját laza 10 évvel követte Az ébredő Erő, hát ezután furcsa, hogy 2015 óta évente jönnek filmek, és tulajdonképpen már több mint tíz éve a tévében is folyamatosan jelen van a Star Wars. És ez csak fokozódik.

Tudom-tudom, már a Thor: Ragnarok a menő (azt ma nézem, sőt mire ezt olvassátok, már épp nézem vagy láttam is), de mivel erről a filmről még egy szót sem írtam itt, gondoltam a kontinuitás kedvéért összeröffentek pár sort.

Tulajdonképpen azért nem született róla eddig kritika tőlem, mert annyira nem jött be Pókember története, hogy időt szánjak rá. Eleve nem csípem a manuszt, a Sam Raimi-féle trilógiából szerintem csak a második rész értékelhető, a Csodálatos-duó meg minden, csak nem csodálatos. Az első annyira nem jött be, hogy egyszerűen semmit sem tudnék felidézni belőle, a második meg már nem is érdekelt.

A Spider-Man: Homecomingra részint muszájból, részint kíváncsiságból ültem be. Muszáj volt, mert mégis csak MCU film, én meg azt szeressem, nehogy már ne csodáljam meg moziban. És kíváncsiság, mert a Captain America: Civil Warban kifejezetten bírtam az ezúttal Tom Holland által életre keltett Pókit, így az önálló filmjét sem akartam kihagyni.

Az érzés vegyes volt a végén. Egyrészt, tetszett, hogy Pókember nem a galaxist, vagy szerencsés esetben csak a Földet elpusztítani vagy meghódítani kívánó, üres gonosz ellen harcolt, hanem csak egy fickó ellen, aki a családját szerette volna eltartani. Adrian Toomes, ha nem is az MCU legeredetibb, de az egyik leghihetőbb negatív figurája, akit ráadásul Michael Keaton remekül formál meg. Emellett az akciók szokás szerint jól működtek, a poénok is a helyükön voltak többségében.

A hosszúra nyúlt várakozás után - és a sajnos még mindig fennálló technikai problémák ellenére - az Star Wars Saga Fórum és Hírportál újra megrendezi az éves szavazásukat, amiben Ti dönthetitek el, mi volt a legjobb a Star Wars: Lázadók legutóbbi, szám szerint harmadik évadában. Azonban, eszközöltek némi változtatást a szavazás metódusában, mert ezúttal nem csak annyi a dolgotok, hogy a szavazólapon (link lent) ráböktök a kedvencetekre, hanem sorba kell állítani a jelölteket.

Ehhez nincs más dolgotok, mint ellátogatni a szavazólapra, ahol az egyes jelölteket az egérrel megragadva arra a helyre húzhatjátok az adott kategóriában, ahol látni szeretnétek. Ezzel reményeink szerint egy sokkal átfogóbb képet kaphatunk arról, hogy nektek mi mennyire tetszik a Lázadókban.

A szavazólapot IDE KATTINTVA érhetitek el.

A szavazás határideje: október 18.
Eredményhirdetés: október 21.
Szavazásra fel, az Erő vezesse a kezeteket!

A Star Trek: Discovery harmadik – amúgy jól sikerült – epizódját nézve eszembe ötlött két dolog. Az egyik az, hogy Nero azért nem csak ártott. Miért? Mert a Kelvin-idővonalon neki hála sosem tört ki a háború a klingonok és a Föderáció között. Bezony! A Star Trekben Kirk és McCoy 2255-ben lép be a flottába, a Vulcan 2258-ban pusztul el. Az Indo Darkness 2259-ben játszódik, a Beyond pedig 2263-ban, és sehol a háború. Nero a beavatkozásával akár több millió föderációs és klingon polgárt és katonát menthetett meg. Persze megölt 6 milliárd vulcanit, szóval azért nem fogom felmenteni, de látható, hogy vannak előnyei is az ámokfutásának.