Általában, ha egy film nem tetszik, azt nem nézem meg újra. Ha kicsit tetszik, akkor szökő évente egyszer előveszem. A Prometheus ilyen szempontból kiváltságos helyzetben van nálam, mert anno a moziban megnézve nem tetszett. De gondoltam, adok neki még egy esélyt, és beültem rá másodszor is – pedig ezen kívül soha, de tényleg soha nem csináltam olyat, hogy még egyszer pénzt áldoztam valamire, ami nem jött be. Nos… Harmadik esélyt nem adtam már neki, főleg mert másodszorra még annyira sem jött be.

Konkrétan jobban tetszett a két AVP-film, mint ez. Jónak csak a zenét, a látványt és a hangulatot tartottam. Ám a történet, a karakterek, a vágás… Szóval minden más aspektusát utáltam. Utálat, ez a jó szó rá, én ezt a filmet utáltam, és az évek alatt ez az érzés egyre mélyebb lett. Olyannyira, hogy míg a négy Alien-filmet megvettem VHS-en, DVD-n és Blu-rayen, a Prometheust egyiken sem. Még a két AVP is megvan DVD-n! Ennyire utáltam ezt a filmet.

Aztán eljöttek ezek a napok. Mivel rühelltem a Prometheust, kezdetben az Alien: Covenant sem mozgatott meg. Aztán, ahogy közeledett a nap, az egyik vállamra csak kiült egy angyali alien, a másikra meg egy ördögi, s amíg utóbbi azt suttogta a fülembe, hogy „ez annak a szarnak a folytatása”, addig az előbbi meg azt pusmogta, hogy „húsz éve nem volt önálló Alien-film a moziba, te kretén”. Végül az angyali alien széttépte az ördögit, én meg jegyet foglaltam az Alien: Covenantra.

Azonban van egy heppem. Nem ülök be úgy folytatásra úgy, hogy előtte nem elevenítem fel az előzményeket. Legalább a közvetleneket, mert nyilván egy lassan több mint húsz részből és vagy öt sorozatból álló MCU esetében nehéz lenne két-háromhavonta pótolni, de azért a Guardians of the Galaxy vol. 2 előtt csak megnéztem az első részt. És ez a hepp most még inkább erőt vett rajtam, mert mint írtam, a Prometheust nem láttam öt éve. Az emlékeim annak ellenére is megkoptak róla, hogy azért megismertem és foglalkoztam vele annyira, amennyire az Alien-univerzum megkerülhetetlen részeként feltétlenül szükséges volt.

Szóval már láttam magamat, amint saját hülyeségem áldozatává válva végigszenvedek két órát. El is jött a nagy nap, amit azért húztam-halasztottam, de már nincs több Alien-film, amiről írhatnék, már a jegy is megvan a Covenantra… Szóval este beadtam a derekamat. Gondoltam, az egyetlen jó az lesz, hogy most angolul láthatom – Veszprémben ugyanis csak magyarul adták a moziban (hála az égnek, mostanság már ide is eljutnak a filmek eredeti nyelven, így a Covenantot angolul ismerhetem meg). Szóval elindult a film…

Innentől spoileresen folytatom a fejtegetést.

Mint a házsártos vénember

Mondjuk úgy, hogy a film első 10 percében úgy viselkedtem, mint azok a mozinézők, akiket tökön rúgnék. Magamban lényegében mindenbe belekötöttem, ami a filmben történt. Módszeresen cincáltam szét és tettem magam számára lehetetlenné, hogy legalább egy kicsit élvezzem, nemhogy elmerüljek benne és kihasználhassak olyan bónusz lehetőségeket, mint a visszatekerés, pause, angol nyelv, tűéles kép… Tudjátok, azokat a huncutságokat, amik a moziban nincsenek, de sok-sok pluszhoz hozzájuthat az, aki él velük.

Szóval eljutottam oda, hogy tökön kellett rúgnom magamat – természetesen csak gondolatban. Ráparancsoltam magamra, hogy ne legyek már házsártos vén fasz, hanem legyek szépen az a gyerek, aki általában lenni szoktam, ha filmet nézek. Úgyhogy mire feltűnt a címszereplő űrhajó, sikerült átállítanom magamat, kiment belőlem a „minden képkockát szétcincálok” életérzés.

Hogy mit eredményezett ez? Nos, azt, hogy a végén már nem utáltam a filmet. Sőt azt mondtam magamnak, hogy már megértem azokat, akiknek tetszik. Mert már nekem is tetszik. Na, azért nem ugrott mindjárt át két-három Alien-filmet, de ha rangsorolnom kéne, akkor talán az Alien³ és az Alien Ressurection környékére lőném be.

Persze senki se gondolja, hogy hirtelen Prometheus-rajongó lettem. Bár felhúzom az A3 és az AR mellé, azért azokat még így is jobbnak tartom, mert egyrészt, azokban vannak alienek, márpedig ez legyőzhetetlen fegyvertény, másrészt mert azokat jobban szeretem bizonyos okokból. Olyan okokból, amit még a rugalmasabb és/vagy kevesebb utálkozó önmagam sem fog tudni túllépni. Kezdjük is ezekkel.

Idióták gyülekezete

Lehet mondani, hogy bizonyos kérdésekre választ majd csak a folytatások adnak, és ez az egész tudatos. Baromira kétlem, hovatovább kizártnak tartom, mert az nincs kidolgozva, aminek az alkotója az egyik hónapban még négy filmről hadovál, a következő hónapban meg azt találja mondani, „hogy talán még készítek két filmet, vagy egyet, nem tudom”. De ettől még lehet, hogy néhány kérdésre tényleg a későbbi részek adnak választ.

Illetve azt is tartom, hogy attól, hogy valamit nem magyaráznak meg, az még nem lesz misztikus, se elgondolkodtató. Mert kellenek a fogódzók, amin a néző elindulva elgondolkodtat. Ezek részben benne vannak a Prometheusban, részben talán benne lesznek a Covenantban, részben pedig sehol sincsenek.

De ami tuti nem lesz soha a büdös életbe megmagyarázva, hogy miért olyan emberekkel töltötték fel a Prometheust, akikhez képest a Betty legénysége az emberiség krémje volt. Ebben a filmben minden olyan hibát szándékosan követnek el, amit ember ilyen helyzetben véletlenül sem akarna.

Leveszik a sisakokat egy idegen környezetben. Miért? Mert a műszer azt jelzi, hogy belélegezhető a levegő. Hát lőjenek le, de ami érzékeli a széndioxidot, az oxigént meg a többi alkotóelemet, az nem biztos, hogy érzékeli a bacikat és vírusokat. És ha mégis, hogyan ismerhetne fel olyasmit, ami idegen, vagyis nem szerepel a programjában?

Ja, hogy később rájönnek, hogy a sík bunkó Holloway (Logan Marshall-Green) talán emiatt fertőződött meg? Jaj de jó, és mi lett volna, ha nem akkor jönnek rá erre, amikor már végigfertőzték az egész Prometheust? Vagy még azelőtt, hogy olyan hülyeséget csinálnak, hogy leveszik a sisakot! Persze Holloway-t nem a levegő fertőzte meg, de ezen a ponton akár onnan is származhatott volna a vírus, ahogy arra Shaw következtet utólag.

Az is poén, hogy itt mindenki mindenben hisz. Bizonyíték óne, elég a hit. Elég a Weyland Társaságnak, hogy egybilliót költsön egy útra, mert Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) őnagysága hisz abban, hogy valahol az isten hónalja alatt van egy idegen faj, ami nem csak megteremtett, de meg is hívott minket. Aha… Hát persze, én meg a dalai láma vagyok…

Na jó, itt azért akad vonzó tulajdonsága Shaw-nak.

Eleve hogyan lehet egy 35 ezer éves falfirkából arra következtetni, hogy az meghívó? Eleve, miért akkor adnák át a meghívót, amikor még azt sem tudjuk, hogy a Föld egy bolygó. Mintha egy csimpánzt hívnék meg a CERN-be. Semmi logika Shaw elképzelésében, csak egy idióta álom, és Peter „Biff” Weyland (Guy Pearce) meg be is veszi, tokkal-vonóval. És miért? Mert ő meg fél a haláltól.

És ez az, amiért a Prometheus nem fogja tudni nálam túlszárnyalni az Alien-filmeket. Mert a főhősnő egy flúgos ember. Egy vak hitű idióta, aki még a fegyvereket sem engedi, mert úgy hiszi, hogy az idegenek majd barátságosak lesznek. De a többi sem jobb, akik eztán még követik. Mondjuk, most így belegondolva, nem csoda, hogy Fifield (Sean Harris) és Millburn (Rafe Spall) végül otthagyták. Oké, az is hülyeség, hogy megrettennek egy idegen holttesttől, de akkor is, lehet velük mentem volna csak azért, hogy Shaw minél messzebb kerüljön tőlem.

Szóval baj van Shaw-val, és baj van az alapkoncepcióval is: egybillió dolláros küldetés a vak hitre alapozva. De ez utóbbit még megbocsátom – legyenek ők a hithű pionírok, de Shaw-t nem tudom lenyelni. Ahogy az űrruhában bagózó Fifieldet is nehezen veszem be, aki tudósnak állítja magát, de úgy néz ki és úgy viselkedik, hogy inkább lehetne a Fury közösségének oszlopos tagja.  Vagy Millburn, aki láthatóan rágerjedt Fifieldre, és egy állítólag felelős tudóshoz képes leállni babázni egy láthatóan agresszív idegen létformával (és még ő szégyenkezik Fifield miatt…). De említhetném Meredith Vickerst (Charlize Theron) is, akiről nem igazán derült ki, mi a frászért jött el erre a küldetésre, bár külsejével legalább emeli a legénység fényét.

Szóval a Prometheusra egy halom idiótát tettek fel. Szörnyű, hogy a filmben a fő és főbb szereplők szinte mindegyikét a sírba kívánom, vagy abszolút nem érdekel mi lesz a sorsuk, és inkább foglalkozok a két pilótával, meg a kapitánnyal. Kivételt képez ez alól David (Michael Fassbender), de róla majd később emlékeznék meg.

Csillagkapu

A másik, még mindig fennálló problémám a filmmel, hogy a koncepciója rém unalmas. Tudom, hogy Ridley Scott már az Alien idején rengeteg dolgot úgy képzelt el, ahogy most a Prometheusban megvalósultak, vagy legalábbis ezekhez nagyon közeliek voltak az ötletei a ’70-es években. Csak egy a gond: eltelt harminc év.

Ami a ’70-es években érdekes és izgalmas volt, az a 2010-es években már nem feltétlen az. És a Stargate és a tíz évadot megélt Stargate SG-1 után a Däniken-féle elképzelés, amely szerint az idegenek az isteneink, a teremtőink, unalmas, fantáziátlan. Láttam én ezt már a goa’uldoktól, az Ori-tól, az asgardoktól, sőt az MCU-nak hála már egy másik asgard fajtól is… Hiszen már Kirk kapitány is megmondta 1991-ben: „mindenki ember”.

Most komolyan, arra a harminc éves kérdésre, hogy mi volt az az óriás, ormányos csontváz az Alienben, kielégítő válasz az, hogy egy ember pizsamában? Egy hófehér űrskinhead? Ez nekem nagy csalódás volt! Ha Scott ott áll mellettem akkor, simán idézek neki a Gyalog Galoppból: „vén, hülye buzeráns. Így hiába izgattál fel!”

A hatalmas idegen egy ember pizsiben.

A csavar viszont az a gondolatmenetemben, hogy szerintem ez innen még menthető lenne. A neten fellelhetőek olyan rajongói teóriák, amelyek elég épkézlábak ahhoz, hogy egy későbbi film még megfűszerezze és érdekessé tegye ezt a dolgot, de erről megint csak később.

Átgondolatlan cselekmény

Sajnos a későbbi filmek sem lesznek képesek megmagyarázni olyan égető kérdéseket, minthogy hová tűntek bizonyos szereplők, illetve miért van az, hogy az egyik jelenetben elhalálozott zsoldos a következőben él és virul? Vagy például azt, hogy Fifield miért téved el egy olyan helyen, amit az ő gépei kezdtek el feltérképezni, és ahol korábban tudott tájékozódni, hiszen ő mutatta egy ideig az utat. Külön poén, hogy mindenki más lazán képes volt kitalálni az épületből, pedig nekik még sietniük is kellett.

Az is gáz, hogy senkit sem zavar, hogy Shaw nyakig véresen esik be a csodálatos módon eddig rejtőzködő Weyland elé. És ugyanígy nem említik meg azt az apró tényt sem, hogy a jó doktornő öt perce még egy idegen lénnyel volt terhes. Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de én azért ilyen körülmények között csak rákérdeznék a vérre meg az idegen lény hollétére.

Sajnos eme hibák egy része sosem hozható helyre, mert átgondolatlanságból fakadó hibák. A többit meg a rossz vágás okozza, emiatt támadnak fel elhullott szereplők, vagy tűnnek el más figurák. Ezen viszont egy újravágás még segíthetne is. Sőt egy újravágás nagyon sok mindenen segíthetne.

Álmodnak az androidok?

Feljebb már említettem, hogy azért volt pár dolog, amiről pozitívan tudtam nyilatkozni. Az egyik ilyen az David, az android. Callt leszámítva mindig is bírtam az Alien-univerzumban az androidokat… Pardon, mesterséges személyeket. Bishop és Ash fontos elemei voltak az egész mitológiának, már azelőtt, hogy David és a Mérnökök személyében jelentősége lett a teremtés témájának. Hiszen Ash például súlyosan hozzátartozott a franchise alapvető dilemmájához: ki a rosszabb? Az Alienben Ash mesterséges személye ezt alaposan megbonyolította, hiszen felvetődik kérdés, hogy csupán egy gép, ami a programozott parancsot követi, vagy elég fejlett mesterséges tudat ahhoz, hogy a kíváncsiságát ki akarja szolgálni a maga rideg, gépi módján.

David esetében ez a dilemma tért vissza, Scott szinte hajszálpontosan ugyanezt a kérdést boncolgatja, csak David esetében emeli a tétet. Ash rideg volt és egy ambiciózus tudós képét jelenítette meg – nyilvánvalóan ez hozzátartozott az álcájához. Ellenben Davidről mindenki tudja, hogy robot, nem is játssza meg magát, ennek ellenére nagyon sokszor gúnyos, máskor pedig konkrétan lenéző az emberekkel kapcsolatban.

Vajon Davidet szándékosan programozták ilyenre, hogy képes legyen mindent megtenni Weylandért, beleértve ebbe egy ember megfertőzését idegen anyaggal? Vagy ő is egy túlfejlett MI, egyéniséggel, ami valóban lenézi az embereket, ugyanakkor még köti a programja, ezért úgyszólván rabszolga – erre utal is, amikor Shaw megkérdezni, hogy mi lenne vele, ha Weyland meghalna. A válasza: „azt hiszem, szabad lennék”.

Az egész sorozatot vizsgálva ez azért érdekes, mert a Prometheusban még egyértelműen arra törekszik az emberiség, hogy az emberhez rendkívül közeli mesterséges személyeket alkossanak. Erre a háttéranyagok még az Alien: Covenant esetében is utalnak, de az előzményben maga David is kifejti, hogy egy élő ember illúziójának tervezték meg. Könnyen lehetséges, hogy egy ponton az illúzió valósággá vált, és ez már kényelmetlen az embereknek. Mi több, halálossá vált számukra.

Bishop említi az Aliensben, hogy a Hyperdyne System 120-A2-esek, amilyen Ash is volt, meglehetősen megbízhatatlan androidok, s eme régi modellek az oka annak, hogy például Bishopba és a többi 341B-be viselkedés gátlót tettek. Lehetséges, hogy az emberiség túl tökéletesre alkotta saját gyermekeit, és a szintetikusak már veszélyessé váltak? A szimulációjuk túl jóvá vált, elkezdtek gondolkodni, vágyakozni, álmodni, és ez mutatkozik meg Daviden is? És ennek hatására az elkövetkezendő fél évszázadban az emberiség egyszerűen elkezd olyan modelleket gyártani, amikben a viselkedést már programok védik?

Jó kérdések, és lehet tovább fűzni. Mert aztán 200 év múlva, amikor már szintetikusak gyártanak szintetikusakat (mondhatni, az emberiség gyermekei elkezdenek gyermekeket nemzeni), ezek a gátlók eltűnnek, s a mesterséges személyek, mint amilyen Call és a többi auton, újra veszélyessé válnak. Olyannyira, hogy ezúttal be is tiltják az autonokat, a legyártott androidokat pedig megsemmisítették. Ki tudja, talán ilyen esemény a Prometheus és az Aliens között is lejátszódott.

Arra, hogy David valós személy vagy csak rendkívül fejlett a szimulációja, már csak azért is nehéz válaszolni, mert maga a figura kettőséget mutat. A hitet egyértelműen nem érti, viszont ez még nem zárja ki a valódi személyiséget, hiszen még én magam sem értem Shaw-t, a céljait, a gondolkodásmódját. Ugyanakkor néhány dolog egyértelmű érzelmi reakciót vált ki belőle.

Tetszik neki az Arábiai Lawrence, olyannyira, hogy utánozza a film főhősét, T. E. Lawrence-t. Az idegen űrhajón is egyértelműen rácsodálkozik a hologramokra. Ezek azért fontos események, mert ekkor senki nincs a közelében, akinek a kedvéért fenn kéne tartania a látszatot, hogy ő ember, nem pedig gép. Persze lehet, hogy csak a programja nem engedi meg a különbségtételt, de az sem kizárható, hogy a programja már kezdi feszegetni a határait. Kezd „felnőni”, önálló személyiséggé válni, amit talán a kétévnyi folyamatos tanulással töltött idő is szolgál. David gyermeki kíváncsisága talán a szimuláció korlátjainak határát jelzik.

Alkotók és alkotások

Daviddel bevezetésre került a sorozatba a teremtő és teremtmény kérdése. Hogy miért Daviddel és nem a Mérnökökkel? Mert David a Prometheus eseményeinek mozgatórugója. Ő viszi vissza a Prometheusra a fekete lét, ő fertőzi meg Holloway-t, ő találja meg az utolsó Mérnököt és ő miatta pöccen be az. Sőt ő az, aki részben eljuttat minket a Covenant eseményeihez. Shaw meglehetősen passzív főhős, inkább csak résztvevője azoknak az eseményeknek, amiket David indít el.

Szóval Daviddel bejött a teremtés, az ember isteni mivoltának képe. Eljutottunk oda, ahol a Mérnökök álltak, legalábbis így képzeljük. Ők megteremtettek minket, mi az androidokat, az androidok pedig az autonokat. Igen, ez a kérdés szintén tágabb értelmet nyer, ha az egész sorozatot szemléljük.

Mert mi van, ha az egész balhé az emberiség és a Mérnökök között azért tört ki, mert miután megteremtettek és tanítottak minket, mi egyszerűen ellenük fordultunk? A korai ötletek között szerepelt, hogy a Mérnökök azért orroltak meg ránk, mert követet küldtek a Földre, hogy az folytassa a tanításunkat, ám a rómaiak megijedtek tőle és keresztre feszítették. A Mérnökök pedig ráeszméltek, hogy a teremtményeik rohadt veszélyesek, s inkább szerették volna megóvni tőlük a világegyetemet, ezért döntöttek az elpusztításunk mellett.

Az ötletet végül azért vetették el, mert Scott nem akart ennyire nyílt utalást tenni a Bibliára, pláne nem egy olyan filmben, ami több szempontból is szembemegy azzal, ráadásul nem csak a kereszténység kerül elő benne. Tömören: nem akarta, hogy a nézők azt higgyék, Jézus Krisztus egy Mérnök volt. Ennek ellenére a filmben is elhangzik, hogy a Mérnök létesítmény 2000 éve vált hullaházzá, pont mielőtt a hajó elindult volna a Földre, hogy elpusztítsa az emberiséget. Mivel a történet 2093-ban játszódik, a Mérnökök nagyjából Krisztus és így a Római Birodalom idején dönthettek az emberiség kiirtásáról.

Ettől függetlenül az elmélet megállná a helyét. Az Alien könyvváltozata, de maga a film is arra utal, hogy azért a Mérnökök nem feltétlen voltak gyilkos szándékú lények, hiszen figyelmeztették az LV-426 felé járókat, hogy ne menjenek oda, mert veszélyes. Ha tényleg jóravaló lények, s megteremtettek, majd okítottak, neveltek minket, aztán meg kiderül rólunk, hogy gyilkolászó, agresszív, hódító népség vagyunk, hát nem csoda, hogy helyre szeretnék hozni a hibájukat, mielőtt rászabadulunk az univerzumra.

És azért az Alien-sorozatot elnézve ez nem egy hülye ötlet. Hiszen csak a xenomorph-okért több száz embert áldoz fel a Weyland-Yutani Társaság. Saját fajunkkal szarul bánunk, hogyan bánnánk azokkal az idegenekkel, akiknek olyasmi van a birtokában, ami nekünk kell? Nos, a történelem vagy az olyan filmek, mint az Avatar erre már rávilágítottak.

De itt jön a csavar. A Mérnökök megteremtettek minket, erre mi ellenük fordultunk, ők pedig megpróbáltak kiirtani minket. Valamit elcsesztek és az apokalipszis elmaradt. Aztán mi megteremtjük a szintetikusakat, akik legkésőbb az Alien Resurrection eseményei előtt ellenünk fordulnak. Szerencsére mi úgy, ahogy tudtuk kezelni a helyzetet: lényegében az emberiség kiirtotta az autonokat. Pontosan ugyanazt tettük a szintetikusakkal, a teremtményeinkkel, mint amit a Mérnökök akartak velünk, a teremtményeikkel tenni.

A teremtő, a teremtmény és annak teremtménye.

Már csak az a kérdés, hogy ebbe a képletbe hogyan fog a xenomorph beleilleszkedni. Vajon a mi teremtményünk vagy a Mérnököké? Vagy csak egy külső szemlélő, ami a bosszú angyalaként mindenkire lesújt, aki a természettel cseszekszik? Bár maga az ötlet, hogy a xenók eredetét megmagyarázzák, még mindig nem tetszik, ugyanakkor vannak olyan aspektusai a dolognak, amik tovább színesíthetik ezt az amúgy sem színtelen világot.

A részletek az ördögökben rejlenek

Érdekes dolog a Prometheusszal kapcsolatban, hogy rengeteg kérdést vet fel, és sokra nem ad választ, míg egy részét a háttéranyagok válaszolják meg. Szeretném leszögezni, hogy magam sem vélem jó megoldásnak, ha egy film kérdésére egy Blu-ray extra ad választ. Ez egy olcsó és szánalmas húzás. Ugyanakkor elfogadom, hogy sok dolog nem férhet bele egy kétórás filmbe sem, bár a házimozi korszakában ez sem kéne akadálynak lennie: Scott bármikor újravághatta volna úgy a Prometheust, hogy a kivágott jelenetekben lévő válaszok a film részei legyenek.

Őszintén szólva nem is értem, miért nem tette meg. Eleve beszélt arról, hogy a Blu-rayre kijön a bővített változat, aztán ez mégsem történt meg. Pedig aztán Scott majdnem minden filmjét újravágta, a Blade Runner, a Black Hawk Down és a Robin Hood is bír kibővített változatokkal. De a Prometheus, ahol ez talán a legfontosabb lenne, maradt úgy, ahogy van. Nem tudom, hogy Scott sértődött meg (kinézem belőle) vagy csak a 20th Century Fox tartja vissza a dolgot egy üzletileg alkalmas időre (mondjuk, amikor megjelenik Blu-rayen az Alien: Covenant), de ez bosszantó.

Szóval nem respektálom, ha egy filmet a filmen kívüli anyagokkal lehet maximálisan megérteni, ugyanakkor magam is szeretem felfedezni a filmen kívüli univerzumot. De az ne magyarázza, hanem kiegészítse a látottakat. Sokáig úgy véltem, nem egy dolog sajnos a Prometheus esetében az előbbi kategóriába esett: nem bővített, hanem magyarázott.

Viszont most a feljebb már prezentált előnyöket (tűéles kép, pause, angol szöveg, stb.) kihasználva rá kellett jönnöm, hogy néhány kérdésre a válasz ott van a filmben, csak nyitott szemmel kell lesni. Példának okáért kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hová akar menni az utolsó Mérnök. Szegényt lebombázzák, miközben lehet, hogy csak haza akar ugrani, és semmi dolga a Földdel. Ez a kétség nekem baromira nem tetszett és még unszimpatikusabbá tette a film végét.

Aztán most otthon mit szúrok ki ebben a jelenetben? Hogy a hajó felszállásakor a hologramon az LV-223-tól elindult egy zöld vonal, ami kis kanyargás után a Földnél állapodik meg, amit zölden be is keretez. Egyértelmű és félreérthetetlen vizuális válasz arra a kérdésre, hogy hová indult az utolsó Mérnök. És mivel a hajó raktere tele van a fekete folyadékot (hivatalos nevén az A0-3959X.91 – 15 számú kemikália) tároló tartályokkal, logikus, hogy nem jó barátkozni indul.

Megjegyzem, itt számomra volt is egy durva félreértés, valamiért azt hittem, hogy a tartályok kamrája az állomáson van, nem az űrhajón, ezért is éreztem túlkapásnak a Prometheus legénységének önfeláldozását. De mivel az valójában a hajón volt (simán tekinthetjük bombaszekrénynek), és egyértelművé vált, hogy a Föld a célpont, máris kerek lett a dolog. És mivel David már kibányászta a hajó úti célját és a rakomány végcélját (a földiek elpusztítása) a számítógépből, és ezt elmondta Elizabeth-nek, a döntés is érthető.

Hangulatos helyszínek

A film vizualitására, hangjaira és hangulatára már az első megtekintés után sem volt panaszom, és ez most sem változott. A Mérnökök oldaláról a templom és az idegen hajó nagyon nagy pluszt ad hozzá az egész univerzumhoz, már csak amiatt is, mert felidézi az Alient, ráadásul ezek azok az elemek, amik egyértelműen bekapcsolják a filmet az Alien-univerzumba.

Zene terén Marc Streitenfeld kiválót alkotott, önállóan meghallgatva sokkal jobbnak tartom, mint az Alien: Covenant zenéjét – persze annál még kérdéses, hogyan passzol a filmhez. Rendkívül önálló, hátborzongató csengésű mű, amit egy meglehetősen érdekes megoldással alkotott meg: némelyik szám kottáját megírta visszafelé, és úgy rögzítették. Néha meglehetősen jópofa módon születnek meg a földöntúli zenék.

Az űrhajó, vagy a címszereplő dizájnja az, amit mindig is a legjobban bejött. Miközben magán viseli a Nostromo egyes jellegzetességeit, nagyszerű teret ad az eseményeknek. Sokan felróják, hogy hogy lehet ez a hajó modernebb, mint a Nostromo, amikor 29 év van köztük. Nos, ez technikailag nem igaz, mert ha megnézitek az Alien idővonal 2. – Idegen életjeleket, láthatjátok, hogy a Nostromo nyolc évvel a Prometheus pusztulása után készült. Az Alienben már egy 21 éves, vén hajó.

A legdögösebb szereplő.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Nostromo egy „kamion”, annyi a feladata, hogy A és B pont között ingázva vontasson és feldolgozzon több millió tonna ásványi anyagot. A személyzet csak a fel- és leszállásoknál kell, más egyebet nem csinálnak. Nem csoda, ha a tervezők a minimalizmusra törekedtek, inkább a funkcionalitás, mint a látvány és a kényelem állt a középpontban.

Ezzel szemben a Prometheus a Weyland Társaság zászlóshajója, egy mélyűr kutató jármű, aminek akár évekig is életben kell tudnia tartania a fedélzetén kutatómunkát végző legénységet. A Prometheus-küldetés ugyan egy hét alatt elbukott, de ha nem üt be a krach, lehet két évet is elütöttek volna az LV-223-on. Ráadásul a hajó nem 21 éves a filmben, hanem csak 3, és ez az első útja, míg a Nostromónak már akár a 100. is lehetett az, amin utolérte a vég.

Persze az is benne van a pakliban, hogy a ’79-es dizájn valószínűleg furán festett volna egy 2012-es filmben, ugyanakkor Ridley Scott ezen a téren hasonlóan jól egyensúlyozott, mint Gareth Edwards a Rogue One: A Star Wars Story esetében. Tudta milyen mértékben és hogyan szabad alkalmazni a régi díszleteket, és újítsa meg és filmezze le ahhoz, hogy ne váljanak nevetségessé. Ennek köszönhetően a Yavin IV vagy a Halálcsillag díszlete, vagy éppen a vektorgrafikás képernyők tökéletesen belesimulnak egy 2016-os filmbe.

Scottnak persze könnyebb dolga volt, hiszen egyrészt az Alien-univerzum a sok nagyléptékű korszakváltozás miatt amúgy is meglehetősen változatos, másrészt egy teljesen új hajóra helyezte a szereplőket. Ugyanakkor itt is felfedezhetőek a Nostromón is használt jelzések, a folyosók ugyanúgy párnázottak, a háttérhangok is megegyeznek, de még a veszélyt jelző vörös X is ugyanúgy villog a monitorokon. Szóval a hajó kívül és belül is rengeteg olyan jegyet visel magán, aminek hála közel áll a Nostromóhoz, de kora és funkciója miatt a jelentősebb eltérések egyáltalán nem számítanak furcsának.

Ami az idegen szörnyeket illeti, itt azért nem vagyok teljesen elégedett. A küllemük tetszetős, de félelmetesnek egyiket sem tartanám, és egyiket sem érzem valami kiemelkedőnek – persze ehhez az is hozzájárul, hogy szegényeknek a xenomorph-okkal kell versenyezniük, azok mellett meg csak a gremlik nem bújhatnak el. Talán a legnagyobb gondom az velük, hogy egyik sem kap túl nagy szerepet. Még a legtöbbet a Trilobite-ot láthatjuk, de kiskorában minden fantáziát mellőz, nagykorábban meg kicsit eltúlzott. A Hammerpede még a legütősebb, az az ereje és savas vére miatt kicsit paráztató, de ez sem kap túl nagy szerepet.

Ami pedig a proto-alient, azaz a Deacont illeti, nos, alapvetően tetszik, ugyanakkor nem tudok elszakadni attól az érzéstől, hogy csak azért van a filmben, hogy legyen valami xenoszerű is. Nagyon lóg a levegőben, nagyon céltalan. Mondjuk az összes szörnnyel kapcsolatban az az érzésem, hogy azért rakták őket bele, hogy valami pusztítsa az embereket. Bár tény, hogy a sorozatban a Prometheus rendelkezik a legváltozatosabb lényparkkal.

Amit viszont ezúttal sem tudok megbocsátani, az az űrzombi Fifield. Konkrétan készült egy dögös szörnydizájn, amivel teljes egészében elkészült a jelenet. Erre a végső változatban egy ilyen harmatgyenge, ötlettelen űrzombi kapott helyet. Meh…

Ennek ellenére a szörnydizájn nem rossz – űrzombi leszámítva, persze –, úgy értem, tetszik, hogy a három fő mumus (Deacon, TTrilobite és Hammerpede) magán visel valami xeno-jegyet. Az egyik egy óriási arctámadószerűség, a másik proto-alien, a harmadiknak savas a vére. Szóval látható, hogy már itt, a Prometheusban elkezdték megágyazni a xenókat. A kérdés persze az, amit már fenn is feltettem: hogyan kerülnek végül képbe.

Egy űrzombi, komolyan?

Ezt majd vasárnap megtudom, de az biztos, hogy a látványra, a hangokra, a zenére és az ezek által teremtett hangulatra nem volt és nem is lesz panaszom. Scott ezen a téren kiemelkedőt alkotott, újat, de a régit megidézve, ennek köszönhetően nem is passzentosan, de beleillik az Alien-világba a Prometheus.

Mentsük a menthetőt

Említettem, hogy még az unalmas „a Space Jockey valójában egy ember” felállást is meg tudnám bocsátani. Nos, a neten terjed egy elmélet, amely szerint a Mérnökök és az Űrutasok valójában két különböző faj. Egész pontosan az Űrutasok teremtették a Mérnököket, akik végül teremtőik ellen fordultak (ugye itt vissza lehet utalni a fent fejtegetett témára).

Az ötlet abból indult ki, hogy Scott 1979-ben még egy olyan ötletet dédelgetett, amely szerint az alieneket szállító hajó egy bombázó volt, amely a xenomorph-okat egy másik faj ellen akarta bevetni, amivel háborúban álltak. Az Aliens: Colonial Marinesben pedig látható egy kicsi, Scott beszámolói alapján készült geg, amiben a Prometheus elején látható korong alakú hajó harcol a klasszikus patkó alakú hajóval.

Eme elmélet szerint tehát a Mérnökök egy olyan faj, ami csupán másolja a teremtőit, mintha így akarnának isteni magasságokba lépni, vagy simán ellopták tőlük a hajóikat, technológiájukat. Persze a Promethesu maga erről nem mutat semmit, de az elképzelés nekem tetszetős. Ha kiderülne, hogy valójában van egy másik, ormányos idegen faj, ami hadba áll a Mérnökökkel, az ütne, és még ezt az „ember pizsiben” dolgot is megbocsátanám. Ráadásul ez még bele is illene abba, hogy az LV-426-on strázsáló hajó több százezer vagy millió éves.

Apropó, azt sem lenne rossz, ha az Alien: Covenant vagy egy későbbi rész tisztázná, hogy az LV-223 és az LV-426 nem ugyanazon bolygó, azaz a Calpamos körül kering. Mert ez az egyik legnagyobb hiba a filmben. Eleve baromság, hogy az LV-223-on életre majdnem alkalmas légkör van és idegen technológiák, erre a Weyland-Yutani az LV-426-ra kezd koncentrálni, mert onnan egyszer jött egy jel, miközben a hold élettelen. Az meg már egy külön poén (a rossz értelemben), hogy a Prometheusban két, az Alienben meg három holdja van a Calpamosnak. Ezt a szarvas hibát tényleg csak úgy lehetne kijavítani, ha az egyik filmben kijelentik, hogy az LV-223 máshol van.

Az ítélet: halál

A fentiekből már sejthető, hogy azért nem sikerült teljesen zöld ágra vergődnöm a Prometheusszal, de mivel sikerült ennyi agymenést összehoznom róla, az is világos lehet, hogy már jobban kedvelem, mint bármikor azelőtt, Érdemes a film előtt az előítéleteket félretenni, pláne akkor, ha képesek vagyunk befogadni az Alien³ és az Alien Resurrrection nyilvánvaló marhaságait. Mert azokban a filmekben sincs kevesebb logikai bukfenc, pláne a nyitányban, és az is szubjektív, kinek melyik karakter jön be.

Nyilván nekem jobban tetszik Morse és Johner, mint Fifield és Shaw, Ripley meg kenterbe ver bárkit a Prometheusban. Ugyanakkor a háttér, a világ és a hangulat miatt most már hajlamos vagyok elnézni a kreténkéket, az alapvető vágási hibákat, amiknek hála holtak támadnak fel, és azt, hogy sok kérdésre a Blu-ray extrák adnak választ – bár eme kérdésekre még könnyen adhat választ egy későbbi epizód is, akár az Alien: Covenant is. Nem hiszen ugyan ebben a tudatosságban, de ha végül rám cáfolnak, nem fogok a kardomba dőlni, hanem büszkén belátom, hogy tévedtem. Addig meg talán megveszem Blu-rayen is a Prometheust.

• Erősség: hangulat, díszlet, zene, szörnydizájn, misztikum
• Gyengeség: átgondolatlan cselekmény, unalmas alapkoncepció, irritáló karakterek
• SEBESSÉGI FOKOZAT: 7/10