A hétvégén magam is sort kerítettem az MCU első idei filmjére, aminek talán egyetlen nagy hibája van: semmiről sem szól. Tulajdonképpen azt sem lehet rá mondani, hogy van története. Ez inkább három kis történet egy filmben összefoglalva. De ne értsétek félre, ennek a műnek ez a tény egyáltalán nem válik hátrányára, mert miközben a könnyeinket törölgetjük és a hasunkat fogjuk a röhögéstől, nem jut eszünkben azon agyalni, voltaképpen miről is szól a Guardians of the Galaxy vol. 2.

SPOILER

A kiinduló pont nagyjából ez: alig pár hónappal azután, hogy Peter Quill (Chris Pratt), Gamorra (Zoe Saldana), Drax (Dave Bautista), Mordály (Bradley Cooper) és Groot (Vin Diesel) kinyiffantották Ronant, elvállalnak egy munkát a Szuverénnek, ami nem más, mint egy csápos szörnyeteg kinyúvasztása. Ezért cserébe megkapják Gamora tesóját, Nebulát (Karen Gillan), akinek a fejére az előző részben történtek miatt a Nova Corp. vérdíjat tűzött ki. Igen ám, de Mordály ellop néhány értékes csecsebecsét, emiatt a Szuverén meg ő rájuk tűz ki vérdíjat.

Miután hőseinket megmenti Quill apja, Ego (Kurt Russell), Yondu Udonta (Michael Rooker) utánuk ered, hogy bezsebelje a vérdíjat, egyszer s mint visszaállítsa megtépázott renoméját. Mert ugye az előző részben Quill több ízben is átejtette, ő meg mindig futni hagyta. Igen ám, de közben Nebula fellázítja Yondu csapatát, így kénytelen összeállni Mordállyal és kicsi Groottal, majd indulhat megmenteni Quillt Egótól, aki nem éppen egy jó szándékú bolygó. Sőt a Halálcsillag hozzá képest a birodalmi szeretetszolgálat zászlóshajója.

Na, nagyjából ez a teljes sztori, lényegében csak az akcióleírásokat hagytam ki. Csavar az nem sok van. Azt, hogy Ego rosszban sántikál, a szolgája, Mantis (Pom Klementieff) első grimaszolásánál le lehet szűrni, a több meg… Nos, a többi meg olyan, mint az első részben. És ez jó!

Változás talán csak annyi történt, hogy a csapat már összeszokott, így jobb a dinamika köztük, jobban reflektálnak egymás hülyeségeire. Persze a sztár nyilván kicsi Groot, de a többieket sem kell félteni. Beszólások, furcsa párbeszédek, ritka nagy hülyeségek, popkultúrális utalások egész tengerén vezet át az út, amit meg-megtör egy-egy látványos akcióorgia. Ne lepődj meg, ha beugrik David Hasselhoff, ha kiszólnak Mary Poppinsnak vagy ha a poént egy nagy lábujj szolgáltatja. Tényleg, a film totálisan agyament.

Ennek ellenére még így is sikerült némi drámát, csekélyke érzelmet belezsúfolni. A Quill-Yondu-Ego családi háromszög meglehetősen jól sikerült, mi több, Yondu talán az egész film legerősebb karaktere lett, még az előző rész idevonatkozó szálát is újraértelmezi kicsit.

Emellett nekem nagyon tetszett Mordály csapathoz fűződő viszonya, ahogy próbálja eltaszítani őket, de aztán végül – a maga módján – nem hajlandó lemondani egyik barátjáról sem.

Mindezek mellett még nagyszerűek az MCU-ra és a Marvel képregényekre történő utalások, de ezeket nyilván már csak az veszi észre, aki kicsit jobban elmerült a témában. Ezek emelik a film értékét az univerzumépítés palettáján, de az élvezeti értékét nem rontják, ha nem ismered fel őket. Igen, Jeff Goldblum, aki fontos szerepet játszik a Thor: Ragnarokban, ott táncikál az egyik post credit jelenetben, de ha nem szúrod ki, nem tragédia.

Szóval ez az egész film egy feel good movie. Nem fog magvas gondolatokat átadni, nem lehet négyoldalas elemzést írni róla. Ennek egy célja van: tessék leülni elé, és egy-két pohár sör vagy egy jó bor kíséretében megnézni, és vigyorogni, alkalomadtán röhögni rajta. Mert ez csak ezt kínálja: szórakozást, vidámságot, és kicsit a ’80-as évek megidézését.

• Erősség: lehengerlő látvány, szerethető karakterek és falrengető humor
• Gyengeség: igazából semmiről sem szól
• SEBESSÉGI FOKOZAT: 8/10