E kritika eredetileg 2013 december 23-án lett publikálva a Lightspeed 2.0-n, ide módosítások nélkül került fel.
A Man of Steelt valójában még a moziban láttam a nyár elején, csak akkor lusta voltam írni róla, meg őszintén szólva, nem is jött be annyira, hogy koptassam miatta az ujjam. Most azonban van egy kis szabadidőm, nem is oly rég’ újra megnéztem otthon, kényelmesen ágyban fekve, és ami fontosabb, a borzasztó magyar szinkron nélkül. Úgyhogy megérett az idő arra, hogy megfogalmazzak néhány gondolatot Superman legújabb kalandjáról.
SPOILER
Kezdjük a pozitívumokkal, csak mert abból kevesebbet véltem felfedezni. Piszok látványos, ehhez nem fér kétség. Ahogy az asgardiak kriptoniak hajigálják a vonatokat, egymást, és pofozkodásukkal sorra romba döntik a kis- és nagytelepüléseket, az nagyon baba, akárcsak a film első félórája, amely ugye a Kripton bolygón játszódik. Kal-El szülővilágát gyönyörűnek és kellemesen idegennek alkották meg, cifra kütyükkel és élőlényekkel. Talán annyi kifogásolnivaló lehet látvány terén, hogy néha azt éreztem, mint a Hobbitnál (mármint a tavalyiban, az ideit majd csak jövőre nézem meg): nincs a karaktereknek csontváza, se súlya, inkább csak habkönnyű gumiembereknek tűnnek. Plusz sokszor kilógott a CG lóláb.
Nagy-nagy pozitívum Lex Luthor hiánya. Végre nem ő a főgeci, hanem olyasvalaki, aki erőben felér Supermanhoz. Sosem értettem ezt a nagy Lex Luthor rajongást a filmekben (hat moziból négyben ő hősünk nemezise), hiszen egy félistennek nagyjából három egész hattized másodpercébe tellene eliminálni. Jó, van ez a „de hát ő észben kihívás Supermannak”, de az a helyzet, hogy a filmekben eddig egyrészt, mindig egy eszetlen idióta volt, másrészt, ezt komolyan beveszi valaki? Vág az esze, na és? Superman meg kurva nagy sallert tud lekeverni. Szóval Lex hiánya üdvözítő, és ezután nekem vissza se hozzák (de mivel sajna van rá utalás, így szinte biztos, hogy megjelenik majd, mondjuk a Superman vs. Batman vs. Aliens vs. Predator vs. Robocop vs. Terminator vs. Gremlins vs. Critters vs. Munchiesban, és ha mázlink van, Robert Pattinson játssza majd).
Jól eltalálták Superman figuráját, Henry Cavill remek választás volt a szerepre. Míg anno Brandon Routh esetében leginkább az volt a pozitívum, hogy hasonlít Christopher Reeve-re (aki egy pillanatra mintha feltűnne a filmben), Cavill pont azzal nyer teret, hogy egyáltalán nem hasonlít a nagy elődre, így képes (lehetne) egy másfajta Kal-El megformálására. A „lehetne” szó zárójeles használatáról később. És bár ruházata még piros bugyogó nélkül is röhejes, azért sikk, ahogy feszít. Jó választás volt, na.
Szintén érdemes legalább címszavakban megemlékezni a következő szereplőkről: Michael Shannon, Russell Crowe, Antje Traue és Kevin Costner. Costner még a szinkronnal is ki tudott emelkedni (azért Kovács Istvánnal szó nem érheti a ház táját), kár, hogy karaktere már nem méltó hozzá. Meg picit szót emelnék Zod figurája ellen. Egyrészt, már megint Zod (csináljanak már egy Superman filmet, amiben nem Lex és/vagy Zod a főrohadék – és jó film –, hanem mondjuk Brainiac, Darkseid vagy Doomsday, hogy lekapjak három ellenfelet a roskadásig töltött „Superman-ellenfél” címkéjű polcról). Másrészt, szerintem Shannon, bármilyen jól is hozta a szerepet – talán a legjobb a színészek közül –, mégsem illet Zod bőrébe. Nem tudom miért, de nem tudtam vele azonosítani a karaktert, emiatt nem is éreztem annyira fenyegetőnek, inkább Ripacs Jancsinak. (MEG FOGOM TALÁLNI!!! – Eh… Mint valami elfuserált originál Khan-utánzat.) Sokkal jobban bejött ilyen téren Zod „oldalbordája”, Faora-Ul. Traue illet is a szerephez, fenyegető jelenség volt, és jól megagyalta Kal-Elt.
Pozitívum még, hogy ici-picit megkeverték Lois Lane és Clark Kent már végtelenül unalmas kapcsolatát. Nem nagyon, de a tény, hogy Lois már a kezdet kezdete óta tisztában van azzal, hogy Superman = Kal-El = Clark Kent, a következő részben még valami érdekeset is szülhet. (Ha nagyon szkeptikus lennék a Batman vs. Supermannal kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy ez lesz a legérdekesebb része… De ennyire nem állok pozitívan ahhoz a filmhez.)
Mindemellett Hans Zimmer végre újra olyan zenét írt, amivel kiemelkedik a középszerből (újabban kicsit egyenmuzsikákat kreál), kellemesen epikus, nem fülbántó, önállóan is hallgatható. Talán a film legerősebb pontja a látvány mellett – bár apám pár perccel ezelőtt ipari zörejként jellemezte, szóval lehet, hogy az én ízlésem ferde pöppet.
De a fent felsorolt pozitívumok mind-mind eltörpülnek a film legeslegnagyobb erénye mellett: nincs poénkodás Clark Kent szemüvegével! Ismétlem: nincs poénkodás azzal a rohadt szemüveggel! Mondjuk a legzseniálisabb húzás az lett volna, ha elhagyják ezt az egész zsigerből nevetséges „egy szemüveggel álcázza magát” dolgot, de ennyi bátorság azért nem szorult a filmkészítőkbe.
És akkor most jöjjenek a negatívumok. Kezdjük a látvánnyal, ha már a pozitívumoknál azzal kezdtem (egen, mindkét kategóriába beleesik), és haladjunk szépen a belbecs felé. Elsőként, a folyton remegő kamera kerüljön terítékre, ami baromira idegesítő, de a telibezummolt zseblámpák sem emelik a film fényét. Zack Snyder rendezőúrhoz képest J. J. Abrams kezdő segédrendező, és ez nagy szó! Van olyan jelenet, amikor a nagy büdös retinakiégető fehérségen kívül alig látni valamit. Mondjuk, így legalább valami eltakarja az amúgy átláthatatlan akciójeleneteket. A kézi kamerázás legrosszabb imitálása. Mintha egy epilepsziás rohamot átélő, kezdő operatőr akarta volna lefilmezni azt, amint két isten hangsebességgel cikázva a város tornyai között és azokon át ütik-verik egymást. Szerencsére mindezt ellensúlyozza, hogy a film közepe ritka unalmas. Hogy miért?
Mindjárt vázolom, előjáróban annyit, hogy Superman karaktere unalmasabb, mint valaha. Semmi újat nem adnak hozzá, amit meg már ismerünk, azokat a legolcsóbb közhelyekkel puffogtatják el, mind ezt zéró humorral, komolyan vehetetlen komolysággal. Nem lehet izgulni olyan emberért, aki már tízévesen buszokat tol ki a folyóból vagy húszévesen lángoló olajfúró-kutakat tart meg bemelegítésképpen. Amikor meg megindul a flaszter feltörése, a felhőkarcolók kézi erővel történő lebontása (Metropolis kissé átalakul, pár százezer ember meghal, de hát istenem, miért oda építkeztek...), akkor meg már csak ásít az ember, és kérdi: most ezek a gongszóra várva fognak itt az idők végezetéig pofozkodni? Aztán persze picit fennakad az ember szeme, amikor Clark bácsi laza könnyedséggel kitekeri Zod bácsi nyakát. Őőőő... Ha hozzávágnak egy házat, azt fel sem veszi, de a nyaka olyan egyszerűen kitekerhető, mint egy csirkének? Az megvan, hogy Kal-El volt a ludas, az ő ereje tette ezt lehetővé, de ha az ő ereje képes kárt okozni Zodban, illetve tételezzük fel, hogy ez vica verza is működik, akkor kérdem én: amikor ütik-vágják egymást, annak miért nincs látható nyoma?
Na, szóval minek izgulni a legyőzhetetlen, csodálatos, hibátlan férfiért, akinek a neve is szuper? Thort legalább le lehet verni, pedig ő igazoltan isten. És sajnos a mellékszereplők miatt sem fogunk különösebben érzelmi kitörésekben dúskálni, talán csak az ezredesnek lehet szurkolni (Christopher Meloni), de miatta meg felesleges strapálni magunk, mert üvöltött róla, hogy majd nagy, hősi halált fog halni. És mily meglepő, nagy, hősi halált halt. A többiekről azt sem tudom, minek voltak a színen, már azt leszámítva, hogy kötelező szerepelnie Superman filmben egy Perry White-nak (Laurence Fishburne – vajon humornak szánták a fekete bőrű színészt erre a szerepre?), valamint Lois Lane-nek. Mert sajnos ebben a filmben Lois csak mellékszereplő, ráadásul annak is harmatgyenge. Na, nem a színésznő, Amy Adams kihozta, amit lehetett ebből a rosszul megírt, de legalább felesleges karakterből. A film nem enged teret a szereplőnek, mert sajnos rosszul megírt, és teli van felesleges elemekkel, mint például Lois Lane.
Mégis, mindemellett elsiklottam volna, ha Snyder jól tálalja a fogást, ám a szakács nem volt a toppon, és ez a legnagyobb baja a Man of Steelnek. A tálalás bár jól nézett ki, de a koszt íze nem az igazi (amit eszméletlenül rontott a pocsék magyar szinkron). Leginkább olyan, mint az újramelegített pizza. A tészta nyúlós, a feltét állott. Fogyasztható, de már csak éhségcsillapításra jó. Sajnos a Man of Steel nem mutat újat az előző filmekhez képest, sőt, tök ugyanazt meséli el más színészekkel, felturbózott látvánnyal, más sorrendben egymás után pakolt eseményekkel.
Az ellenség felállása ugyanaz, mint a Superman II-ben. Hiába vannak itt többen Zodék, ugyanúgy csupán egy trió dorbézol, csak most nem Zod, a gyönyörű Ursa és az eszetlen-benga Non, hanem Zod, a gyönyörű Faora-Ul és az eszetlen-benga Nam-Ek alkotják a csapatot. Hűűű… Aztán a többi: Zodékat itt is pont a Kripton pusztulása előtt zárják be valami téridő-börtönbe, ahonnét mily meglepő, megint a bolygó kipukkanása után szabadulnak ki. És végül, ugyanúgy csellel győzik le őket, bár itt legalább az egész emberiség USA hadserege a segítségére van a drága Supermannak.
Persze azért, hogy ne egy az egyben másolják a Superman II-t, átemeltek néhány apróságot az első részből. Például meghal az apa, mindkettő, ha már itt tartunk (az ugye megvan, hogy ebben a filmben Kal-El mindkét faterját Robin Hood alakítja?). A Kripton természetesen felrobban, ami oké, ez egy alapmotívum, rajongók százai zúdítanák rá haragjukat a készítőkre, ha megváltoztatnák. Ám jó lenne, ha végre érthető oka is lenne a nagy bummnak. Slusszpoén: a kataklizma bekövetkeztéről megint csak a Superman-szülők vannak meggyőződve, mindenki más hót hülye. Mert egy egész bolygó instabilitását a szupercivilizációban csak kettő ember veszi észre, de azoknak rögvest akkora tudás, anyagi forrás és technikai apparátus áll a rendelkezésére, hogy megmenthetik a fajukat. Egy giga űrhajóban importálják a Földre a DNS-raktárukat, meg egy piciben a pici fiukat. Zseniális, de tényleg, csak tudnám, hogy az összes többi kriptoni mivel volt elfoglalva.
Szóval ez a legnagyobb baj a Man of Steellel. Ugyan máshogy játszódnak le az egyes események, egy-két jelentéktelen dologban eltérés is van (pl.: Zodék tárgyalásán nem Jor-El, hanem Lara van jelen, hűűűű…), a végeredmény végül ugyanaz. Lois és Clark újszerű kapcsolata az egyetlen, ami letér a már bejárt ösvénytől. Na, ilyenből kellett volna több. De ez a film egyszerűen nem akart több lenni, félénken ragaszkodott az ismert elemekhez – ellenpéldaként jöhet a Batman: Begins, ami bátran elrugaszkodott. És ez nálam kifejezetten rontotta az összhatást, mert ez így csak egy Superman mozi, márpedig Superman szerintem a képregénytörténelem legunalmasabb hőse, ergo, ha nem csavarnak valamit, a film sem lesz jobb.
Összességében tehát elmondható, hogy a Man of Steel átlagos popcornmozi. Komolyabb, látványosabb, jobban kidolgozott, mint az előző Superman-filmek (ami azért nem nagy teljesítmény), de nem ez lesz a következő Batman: Begins, a készítők hiába állították elé ezt a célt. Viszont egy nyári estén három korsó sör és egy fél üveg bor után, a strandról hazajövet be lehetett ülni rá a moziba, bőségesen elég szórakozást nyújtott. Tökéletes felvezető egy kis éjszakai biliárdozáshoz és sörözéshez. Tipikus nyári unaloműző, üres blockbuster, se több, se kevesebb.
