Lightspeed 3.0

"Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét." - by Thomas Huxley

The Lost World: Jurassic Park (Az elveszett világ: Jurassic Park)

2018. június 07. 01:23 - Dzséjt

the_lost_world_jurassic_park_poster.jpgA Jurassic Park 1993-ban akkora sikert aratott, amekkorát film ritkán szokott. A közönség imádta, a kritikusok szerették, és filmtörténelmi mérföldkő lett. Arról nem is beszélve, hogy egy valag pénzt hozott. Ez utóbbi már önmagában elég lett volna a folytatáshoz, szóval nem meglepő, hogy az Universal leadta a megrendelését: kell a második rész.

Michael Crichton benne volt a dologban, hamar-gyorsan összerittyentett egy új regényt, ami finoman szólva rossz lett. Az első részt több év alatt, a folytatást alig három hónap alatt hozta össze, és ez bizony meglátszik rajta. Ráadásul ez az egyetlen könyv, amit megrendelésre gyártott, s ha ez még nem lenne elég, hát hozzáigazította az első filmhez, így például az Őslényparkban meghalt Ian Malcolm a Szörnyek szigetében vígan éldegél, igaz, az elején még mankóval jár.

Steven Spielberg is érezhette, hogy Crichton ezúttal nem tette oda magát, úgyhogy a script megírásának feladatát kiadta az előző rész társ-forgatókönyvírójának, David Koepp-nak. Az úr alaposan átszabta a regényt, kihúzta belőle a hosszú és nem egy helyen értelmetlen filozofálgatást, az ellenlábas triót komplett vadászhadseregre cserélte, de megtartotta az izgalmasabb jeleneteket, sőt még az első könyvből is átemelt bizonyos dolgokat (például a film eleje az Őslénypark eleje volt, természetesen eszközöltek némi változtatást, konkrétan a Sorna szigetre helyezték az eseményt).

1996 szeptemberében, egy évvel a regény kiadása után megkezdődött a forgatás, és 1997. május 23-án a mozikba került a film.

1997, számomra egy érdekes év volt akkor. Innét, huszonegy év távlatából visszagondolva sorsfordítónak is mondhatnám. Ha konkrétabb akarnék lenni, akkor azt kell mondanom, hogy ez a film, a The Lost World: Jurassic Park volt az, ami két évtizeddel korábban sokaknak a Star Wars Episode IV: A New Hope (bár akkor még csak simán Star Wars).

stegosaurus_family.jpg

Először is, ’97-ben, még általános iskolás koromban tettem életemben először látogatást a Veszprémi Nyomda Zrt. épületén belül, ami akkor még „új” volt (ekkor múlt öt éves, mint Zrt.). A fene sem gondolta akkor, hogy tizenöt évvel később ott fogok dolgozni, mi több, tanúja és részben megszenvedője leszek bezárásának. Hogy jön ez ide? Nos, a nyomdalátogatáskor kaptam egy – azóta már megszűnt – Cinema újságot, amelyben két igen kicsi, alig pár soros cikk keltette fel az érdeklődésem. Az egyik az Alien Resurrectionről szólt, a másik erről a filmről, mellettük egy-egy kép. Azokon nem volt sem alien, sem dinoszaurusz rajtuk. Az előbbinél Ripley és Call térdeltek egymással szemben a cellában (itt szúrja át Ripley a kezét a butaliba modell késével), a másikon pedig Malcolm, Eddie, Sarah és Nick rohannak egy folyóban (a stego jelenet kivágott vége). Mégis érdekes volt, mivel ekkor értesültem először arról, hogy a Jurassic Parkot (és az Alien-szériát) folytatják.

Na, eme felismeréssel egyazon időben valami elpattant bennem, és beindult a gyűjtőszenvedélyem. Ez akkor még csak cikkek notórius kivagdosásában és egyéb nyomtatott dolgok (albumok, képes könyvek, matricák, stb.) gyűjtögetésében testesült meg (viszont csak ennél a filmnél, a pár hónappal később bemutatott AR esetében alig pár cikket és újságot szedtem össze), mára azonban filmes relikviák gyűjtögetésében jelentkezik. És az akkor összeszedett cuccok még mindig megvannak!

Másodszor, ez az első film, amiért igazán rajongtam. Oké, már mióta ott volt az Aliens, aminek látens fanatikusa voltam, de a The Lost World szabadította fel azt az elnyűhetetlen érzést, hogy mindent meg akarjak tudni a filmről. Később ezt fejlesztettem tovább, így most már mindennek utána nézek, feltárok és átnyálazok, ha valamihez hozzá óhajtok szólni.

Harmadszor és nem utolsó sorban, ez a mű indított el ezen a pötyögős pályán. Bezony, alighogy megnéztük a moziban a filmet, a haverommal megírtuk a folytatást Őslények szigete címen. Ketten, együtt, egy harmadik osztálytársunkat bevonva, mert szépen írt, és átírta nekünk a „kéziratot” gyöngy betűivel (szegénynek egyszer a haját lekiabáltam, mert hetekig nem haladt vele, még el is sírta magát, aztán annak a hétnek a végére befejezte… eh… én a hajcsár). Három egyberagasztott A5-ös füzetet tett ki, és bár a sztori valójában a film felturbózott változata volt némi eredeti elemmel megspékelve (pl. velociraptoros üldözés függőlegesen egy rádiótornyon), nagyon lelkesen csináltuk. Még saját kezűleg készített illusztrációt és borítót is kapott. Életünk első műve, életcéljaink irányadója. Azóta a haverom animációs guru lett, én meg elkezdtem írni. (Második művem – mily meglepő – az Alien 5: Földre száll a Halál; látod Fox, én pár hónappal később készen voltam tizenkét évesen, ti mit csináltok húsz éven át? Ja… Prometheust… pffff…)

hunt.jpg

Szóval mindezek fényében viszonyom a The Lost Worldhoz sokkal másabb, mint a többi filmhez. No, innentől spoilerkedjünk.

Négy évvel járunk a Nublar szigeten történt incidens után. Ian Malcomot (Jeff Goldblum) tönkretette az InGen, mivel a titoktartási szerződést megszegve a nyilvánosság elé tárta a Jurassic Parkban történt eseményeket. Természetesen senki sem hitt neki, így matematikus pályája úgy tört ketté, mint a lába, amikor fogócskázott egy Tyrannosaurusszal. Egy szép napon aztán John Hammond (Richard Attenborough), a park atyja magához hívatja. Az öreg színt vall neki: a Nublar csak a kirakat volt, mellette létezett egy másik sziget, amit titokzatosan csak B helyszínként emlegettek az InGen berkeiben. A Nublartól 87 mérföldre lévő Sorna-sziget volt az igazi dinoszaurusz gyár. Azonban a park pusztulása után a Clarissa hurrikán lecsapott a szigetre, így a dolgozókat evakuálni kellett, az állatokat pedig szabadon engedték. Hammond négy éven át tartotta titokban és védte a B helyszínt, mígnem egy hajókázó család kikötött ott és a kislányt megkóstolták a compsoghnathusok. Az igazgatótanács ezért kiszavazta Hammondot és az InGen új igazgatójának az öreg alamuszi unokaöccsét, Peter Ludlow-t (Arliss Howard) tette meg. Ludlow nem rest kifosztani ezt az elveszett világot, hogy megmentse a csőd szélén álló céget.

Hogy Hammond ezt megakadályozza, nyilvánosságra akarja hozni a dinoszauruszok létezését, ám ehhez alapos dokumentációra van szüksége. Szóval a szigetre küldi Nick Van Owen dokumentumfilmest (Vince Vaughn), Eddie Carr felszerelés specialistát (Richard Schiff) és Sarah Harding paleontológust (Julianne Moore), aki egyben Malcolm barátnője. És természetesen a matematikust is küldené, mint tanácsadót, de Ian csak akkor áll kötélnek, amikor megtudja, hogy Sarah már a szigeten van. Uzsgyi, felül a fehér lóra (ami jelen esetben egy Mercedes terepjáró) és megy megmenteni.

t-rex_family.jpg

Pechjükre Ludlow sem ült sokáig a babérjain. Alighogy Malcolmék megérkeznek, egy vadászcsapat tűnik fel, élükön az igazgató úrral és Roland Tembo fővadásszal (Pete Postlethwaite). S ha ez még nem lenne elég, kiderül, hogy Malcolm egyik lánya, Kelly (Vanessa Lee Chester) is a csapattal tartott, mint potyautas. Úgyhogy miután minden figura elfoglalta a helyét, és letudta a hűt és hát, jöhet a futás és a sikoltozás, mert bizony hőseink nem tudják, hogy:

  1. A) nem szabad T-rex bébit lopni még jó szándékkal sem, mert anyuci és apuci irtó pipa lesz.
  2. B) nem szabad a magas fűbe menni, mert lehet, hogy velociraptorokat rejt.
  3. C) ne szórakozz a compy-kal, mert ritka geci társaság.
  4. D) tanulj a japánoktól!

Spielberg nem szarozik, rohamozik. Az első részt mindennel megfejeli, amivel csak tudja. T-rexből egy már nem elég, mindjárt kettő nagyot kapunk, meg egy kicsit. A Sorna urai nem szórakoznak terepjárókkal, azokat csak focilabdának és felnyitható konzervdoboznak nézik. Ezúttal inkább egy komplett csuklósbuszt hajítanak le a szikláról. Velociraptorból sem három van, ugyan kérem, a film végére hagyott sztár-dinók immár valóban falkában, tömegesen csapnak le áldozataikra. És a gyerekeknek is kell valami kis aranyos, jöjjenek a compy-k, olyan aranyosan csiripelnek, bár lehet kicsit félelmetesek, amikor éppen gyereket vagy felnőttet csócsálnak meg.

De ne feledjük a többi dinót se. A Brachiosaurus már nem sikk, jöjjön az Mamenchisaurus, húzzon is el mindjárt egy motor a lábai között. Pacycephalosaurus fejel át egy autón egy embert, Stegosaurusok védik kölykeiket a fényképezőgéptől, Triceratops hajigál jeepeket, és ha a nagy fergetegben van időnk, megsajnálhatjuk a Parasaurolophust. S végül még a Pteranodonok is camaeoznak. Szóval Spielberg hozta a folytatásokra jellemző még több, még nagyobb, még látványosabb metódust.

Szegény színészeknek nincs lehetőségük megcsillogtatni színészi tudásukat, inkább csak futnak és sikoltoznak, néha lógnak, máskor másznak. Persze már az első rész is inkább a fizikai erőnlétet, semmint a színészi tehetséget követelte meg, de ott még volt egy két magokat rejtő gondolat, néhány kérdés és válaszkeresgélés a párbeszédekben. Mint például mi lesz, ha a dinoszauruszt összeeresztjük az emberrel, mennyire veszélyes az automatizáltság és mégis mit okozhat az, ha a genetikával játszadozunk.

Ezúttal erre nem fecsérelték az értékes másodperceket. Malcolm ugyan néha odaszól egy „te kapitalista disznaj” szöveget Ludlow-nak vagy Hammondnak (ami kicsit megmosolyogtató pont ebben a filmben), meg emlegetnek erkölcsösséget, olykor tudományos tézisek is becsúsznak futtában, de olyanra már senki se számítson, mint amikor Granték körbeülték az asztalt és sorban elmondták a véleményüket, vagy amikor Ellie és Hammond fagyiztak, közben meg kivesézték, milyen szép bolhacirkusz a Jurassic Park.

t-rex_in_san_diego.jpg

S Spielberg meg sem kísérli azt a látszatot kelteni, hogy ezt a filmet komolyan kéne venni. Már az első részben sem foglalkozott túl sokat a komolysággal vagy következetességgel, ezúttal még annyit sem. Korábban a Jurassic Parkot egy hullámvasúthoz hasonlítottam, most a The Lost Worldöt leginkább egy játszótérrel tudnám párhuzamba állítani. A film Spielberg homokozója, Sorna az ő kitalált fantáziavilága, ahol animált játékdinókkal üldözheti az embereket. Ahogy minden kisgyerek, ő is hagyja a fantáziáját szárnyalni, nem akadályozza holmi logika. Nem gondolkodik azon, hogyan szabadult ki a Rex és csócsálta meg a hajó legénységét, majd zárta magára a raktér ajtaját. Franc, gondolkodjon rajta a közönség, ő buszokat akar kergetni a Tryannosaurus Buck-kal, meg óriási billiárd golyókkal focizni. Akkor ez lesz, kész!

Mindeközben finom öniróniával él, figyelmeztetve a nézőt: te most szórakozni jöttél, haver, nem dokumentumfilmet nézel. És bizony figuráz, kíméletlenül, de olyan könnyed humorral, hogy azt tanítani kéne. Malcolm kiszólásai a zsánerre, a japánok menekülése San Diegóban a Rex elől, a kisgyerek, aki meg sem lepődik, hogy dinoszarurusz van a kertjükben – ezek mind olyan apró nüánszok, amik jelzik: Spielberg tudja, hogy amit csinál, az nem több könnyed szórakozásnál, de őt csak az érdekli, hogy játszhasson még egyszer, utoljára, hadd legyen újra gyerek.

Az ILM meg boldogan asszisztál. ’93-ban letettek valamit, ami örökre meghatározta a filmkészítést. Most már ilyen nyomás nincs rajtuk, tudják, hogyan kell dinoszauruszt csinálni DNS nélkül. Még kidolgozottabb robotok, még reálisabb CG biztosítja, hogy elhiggyük, az őshüllők feltámadtak két óra erejéig.

A mókázásból John Williams sem maradhatott ki, bár ő inkább már csak „na, még egy munka” alapon vághatott bele a dologba, mert a film zenei anyaga, bár nem rossz (a főtéma semmiképpen sem), azért nem lett olyan fülbemászó, mint az első részben.

Nos, ez egy ilyen film. Mennyiséggel, nem újdonsággal támadó könnyed kaland finom öniróniával, iszonyú jó látvánnyal. Méltó folytatása az első résznek, ami csak azért lehet több és jobb, mert egy jó könyv volt az alapja, és ami igazán számít, újdonság volt a valósághű dinoszaurusz. A The Lost World: Jurassic Park ezt az ászt elvesztette, ennek ellenére sikeresen megtartotta azt, amitől bátyja is sikeres lett. Egy tizenkét éves gyerek biztos imádta, imádja a mai napig, és ebből a gyerekből gyűjtögető, írogató, mindenfélét összeolvasó kockát csinált.

  • Erősség: máig remek látvány, hangulatos, vicces, könnyed
  • Gyengeség: a logikát mindig alárendelik a kalandnak
  • SEBESSÉGI FOKOZAT: 8/10
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lightspeed.blog.hu/api/trackback/id/tr9414028832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.