Lightspeed 3.0

"Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét." - by Thomas Huxley

Avengers: Age of Ultron (Bosszúállók: Ultron kora)

2017. május 05. 11:30 - Dzséjt

E kritika eredetileg 2015. május 12-én lett publikálva a Lightspeed 2.0-n, ide kisebb hibajavításokkal került fel.

avengers_age_of_ultron_poster.jpgPénteken magam is letudtam az Avangers: Age of Ultront, a Marvel Cinematic Universe tizenegyedik mozifilmjét és a második szuperhős-összejövetelt. Nagy várakozásokkal ültem be a moziba, hiszen már úgy belebolondultam ebbe az MCU-világba, mint macska a gombolyag szétterítésébe. Na de megfelelt-e az elvárásoknak Ultron ámokfutása? Nos, derítsük ki, szokás szerint, spoileresen.

SPOILER

Kezdeném azzal a beszámolót, ami nem tetszett. Sajnos a The Avengersszel ellentétben Joss Whedonnak ezúttal nem sikerült olyan jól kézben tartani a szuperhősöket, és ennek legfőbb oka az, hogy túl sokan vannak egy alig több mint kétórás filmhez. Az alapcsapat, azaz Tony Stark (Robert Downey Jr.), Steve Rogers (Chris Evans), Thor (Chris Hemsworth), Bruce Banner (Mark Ruffalo), Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) és Clint Barton (Jeremy Renner) mellé visszatért néhány segítőtárs, mint James Rhodes (Don Cheadle), Maria Hill (Cobie Smulders), Sam Wilson (Anthony Mackie), Erik Selvig (Stellan Skarsgård) és Nick Fury (Samuel L. Jackson). S persze érkeznek az újak, így az ikrek, Pietro (Aaron Taylor-Johnson) és Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen), valamint a J.A.R.V.I.S.-ból kifejlődő Vízió (Paul Bettany). No meg jön Ultron (James Spader), aki az eddigi legjobb MCU főgonosz lehetne – sőt, talán még így is az lesz –, ha Whedon szán még pár percet.

Látható, hogy iszonyú sok szereplőnk van, és a helyzeten az sem javít, hogy Heimdall (Idris Elba) és Peggy Carter (Hayley Atwell) csupán cameózik, vagy, hogy Sam, Fury és Rhodes is inkább csak beugrottak a haverokhoz jelezni: nem pusztán azokra az epizódokra részei az univerzumnak, amíg a haverjaiké a főszerep. Ez persze jó, sőt kifejezetten tetszett, hogy Rhodey-t a Bosszúállók között láttam, Hillt meg bármikor, bármeddig szívesen nézem (Hillt az Agents of S.H.I.E.L.D.-be!!!), és Sam is szépen informált minket a Tél Katonája történetszálról. Szóval ez így rendben van.

A dolog ott bukik ki, amikor Thor a film egy jelentős részére felszívódik, majd váratlanul hozzácsapódik Selvig, s elmennek valami barlangi tóhoz, ami csodás látomásokat ad Thornak, egyfajta nagy megvilágosulást. A baj ezzel az, hogy nagyjából három perc erejéig foglalkozunk eme jelentős szállal, ennek köszönhetően az súlytalanná és feleslegessé válik. Thornak már van épp elég tapasztalata a Végtelenség Kövekkel ahhoz, hogy Vízió fején felismerje az egyiket. Ehhez nem kellett volna külön utakra küldeni – persze a szál eredetileg afféle előfutára lett volna a Thor: Ragnaroknak, de mivel Whedon kivágta az odavonatkozó szakaszt, az egész értelmét vesztette.

És ezek a lyukak szinte ordítanak. Van itt egy halom sztoriszál, ám mivel a javát megvágták, csak feleslegesen zsúfolttá teszik a filmet. Amik meg fontosak lennének, azok is lyukasak. A legdurvább a két Maximoff és Ultron társulásának kérdése. Egyik pillanatban Ultron még egy program az egyik lezúzott Vaslégiós robotban, pár perccel később Sokoviában meg teljes pompájában fogadja az ikreket, mi meg tehetjük fel a logikus kérdéseket: Maximoffék honnan tudnak Ultronról? Ultron hogyan vette fel velük a kapcsolatot? Mi a két fél indoka a társulásra?

Eme lyuk pedig rendesen alávág a két új hősnek. Tony-t, Steve-t, Bruce-t és a többieket ismerjük, Maximoffékat még nem. Ráadásul a pálfordulásuk kulcsmomentuma a filmnek, ami az indokok tisztázása nélkül nem működik rendesen. Az oké, hogy Stark egyik fegyvere ölte meg a szüleiket, ez viszont csak a nyitány. Ez vezette őket Struckerhez (Thomas Kretschmann) – akinek halála és szerepe szintén csalódást okozott a Captain America: The Winter Soldier és az Agents of S.H.I.E.L.D. után –, ám mi vezette őket Ultronhoz?

Úgyhogy ez a film még simán elbírt volna háromnegyed órát. Bár annyi talán nem is kellett volna, elég lenne, ha megmagyaráznák, hogyan került kapcsolatba Maximoffékkal, és visszakerülne Thor története. Ez talán tíz, tizenöt percbe beleférne, s máris nem lenne lyukas a film, sőt a zsúfoltság is feloldódna.

Mindemellett értékeltem volna némi utalást az Agents of S.H.I.E.L.D.-re. Az MCU-val kapcsolatban nagy gondnak tartom, hogy miközben a sorozatba állandóan becsatlakoznak a filmek (mozi szereplők feltűnése, a moziban zajló sztorik hatása), addig a filmekben semmiféle utalás nincs a sorozatra. Mint kiderült, a Helicarriert Coulsonék állították helyre, hát ezután az igazgató úrnak ott lett volna a helye Fury mellett. Vagy legalább Steve ne úgy kezelné a S.H.I.E.L.D.-et, mintha az már nem is létezne, amikor a második évad egy részében két S.H.I.E.L.D. volt egyazon időben.

Nos ezek azok, amik nem nyerték el a tetszésemet. Akkor kanyarodjunk rá arra, ami tetszett. Azt hiszem, mindenekelőtt Ultront kell kiemelnem. Nagy bánatom, hogy magyarul kellett megnéznem a filmet (a szinkron minden eddigi MCU-szinkront alulmúlt – bár Ultront még egész jól hozták), mert tartom valószínűnek, hogy Spader orgánuma és játéka még jobban megdobta a karaktert (kiegészítés 2017-ben: de még mennyire megdobta!). Pedig nekem még így is nagyon bejött. Sajnos ennek a sorozatnak az egyik hibája, hogy a gonoszok eléggé jellegtelenek. Loki az egyetlen emlékezetes, és talán még Obi az Iron Manből – mindkettő esetében természetesen a színészt illeti a dicséret. Ultron viszont hatalmas figura, egy MI-hez képest piszok eleven. Egyáltalán nem hozták a szokásos „gép vagyok, gépként viselkedek” metódust, Ultron megnyilvánulásai, mozgása és reakciói teljesen emberiek.

Az Avengers: Age of Ultron másik nagy erénye a Pazar (ámbátor már kissé túltolt) akció, a dögös zene, az első osztályú látvány és a fergeteges humor mellett – ezekre több szót nem is fecsérelnék –, hogy miközben szépen vezeti a már megnyitott szálakat, összefogja mindazt, ami eddig a második fázisban történt (miért nem ez a zárófilm?), remekül megalapoz a jövőnek, vagyis a Captain America: Civil Warnak, a Thor: Ragnaroknak és az Avengers: Infinity War 1-2-nek. Sőt, szépen utal a Black Pantherre is. Egyik sem túl tolakodó, de aki tudja, mi vár ránk a jövőben, az észreveszi az utalásokat.

És persze a fenti lyukakat leszámítva szépen vezeti a saját történetét. Láthatjuk Ultron fejlődését, a már teljesen összeszokott Bosszúállók két részre szakadását – ami igen erős vonala a filmnek –, és még egy szerelmi szál kibontására is van idő Romanoff és Banner között. Mindez jól működik, jól fel lett építve, egyedüli hátrány, hogy még két-három mellékszál becsatlakozik melléjük, s az már zsúfolttá teszi a mozit ebben a két órában. De hát, mint írtam, elbírt volna még 15-30 percet.

Összességében tehát nem csalódtam, de nem is vagyok teljesen elégedett. Hozza a második fázis erős szintjét, ami jelzi, hogy egy igen jó, szórakoztató filmről van szó, és talán a The Winter Soldier az egyetlen, ami képes megelőzni. Viszont nekem még mindig a Thor: The Dark World tetszik a legjobban, és a The Avengerst jobban összerakott filmnek tartom. Az nem volt túlzsúfolva.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lightspeed.blog.hu/api/trackback/id/tr4612482745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.